Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már a Skorpióban jár, együtt áll a Vénusszal. A mai nap csillagállása az élet teljes megélését támogatja: szólhat az intenzív érzelemekről, a szélsőséges reakciókról, a hedonizmusról.
Vágólapra másolva!

A Hold ma már a Skorpióban jár. Olyan témák kapnak központi szerepet az életünkben, amelyeket eddig tabuként kezeltünk, megpróbáltunk rejtegetni magunk és mások előtt is. Attól függően, hogy kire milyen hozzáállás jellemző, ezek a kérdések lehetnek összefüggésben a szexualitással, a pénzzel, a hatalommal (akár egy családon belüli hatalmi rangsorról is szó lehet) vagy az ösztönös vágyakkal. Ha valaki például önsanyargató fogyókúrát tartott idáig, akkor ma sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kitörnek belőle az elfojtott vágyak, és hatalmas mennyiségű ételt vagy édességet töm magába. Aki pedig eddig gátlásosabb volt az ágyban, az ma felszabadultabbnak érzi magát, és talán kicsit merészebb, kezdeményezőbb lesz.

A mai nap csillagállása az élet teljes megélését is támogatja: szólhat az intenzív érzelemekről, a szélsőséges reakciókról, a hedonizmusról. Legszívesebben minden kis pillanatot kiélveznénk az életben, legyen szó evésről, ivásról, erotikáról vagy csak egy jó zenéről a rádióban. A Skorpió jegy a dolgok mélyére hatolást is nagyban támogatja: azt érezhetjük, hogy minden, eddig rejtett dolgot szeretnénk felfedezni magunknak. A Skorpióban járó Hold rengeteg érzelmi energiát szabadíthat fel bennünk, megtapasztalhatjuk, hogy sokkal könnyebben szabadulunk meg a félelmeinktől, vagy korlátozó, rossz szokásainktól.

A Hold ma együtt áll a Vénusszal, ezért örömmel töltjük az időnket a családtagjaink társaságában, és szívesebben maradunk otthon, ha választhatunk. Minden olyan tevékenység támogatott lehet a mai napon, ami valamilyen módon az otthonteremtéssel, fészekrakással van összefüggésben. Szívesen nézegetünk lakberendezési lapokat, vagy válogatunk új bútorokat, kiegészítőket az otthonunkba, de a párkapcsolatunkban is előkerülhetnek a gyermekvállalással, házassággal, családalapítással kapcsolatos témák.