Cukkinis rizs csőben sütve

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:

10 dkg hosszúszemű rizs, 2 db cukkini, 6 evőkanál extra szűz olívaolaj, 50 dkg paradicsom, 1 db vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 db tojás, 3 ág friss kakukkfű, fél maréknyi reszelt parmezán sajt, só, darált bors

Elkészítése:

Csorgassunk egy evőkanálnyi olívaolajat egy kis lábasba, majd szórjuk rá a rizst. Ízesítsük sóval, és kis lángon állandóan kevergetve hevítsük fel. Ha a rizsszemek már elég forrók, öntsük fel másfél deci forró vízzel,fedjük le egy fedővel, vegyük vissza a lángot a legkisebb fokozatra, majd pár perc alatt pároljuk készre.

Szeleteljük fel fél centis szeletekre az egyik cukkinit és három paradicsomot, majd tegyük egymás mellé egy sütőpapírral borított sütőlemezre. Hintsük meg kevéske sóval, csorgassuk meg olívaolajjal, tépkedjünk rá a kakukkfűlevelekből, majd tegyük forró sütőbe, és150 fokon 15-20 perc alatt fonnyasszuk meg.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy nagy serpenyőbe csorgassunk pár evőkanál olívaolajat, tegyük bele a finomra összevágott vöröshagymát és a fokhagymát. Pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá a kis kockákra felvágott maradék cukkinit. Tépkedjünk rá kakukkfűleveleket, daráljunk rá borsot és ízesítsük sóval, majd pároljuk két-három percig.

Ha elkészült kanalazzuk rá a kész rizst. Üssük rá a tojásokat, tegyünk hozzá pár darab kockákra felvágott paradicsomot, és a reszelt parmezán felét. Keverjük jól össze, majd töltsük olívaolajjal kikent tűzálló tálkába. Tetejét egyengessük simára, majd fedjük be a megfonnyasztott paradicsom, és cukkini szeletekkel. Hintsük meg reszelt parmezán sajttal, majd tegyük forró sütőbe, ahol 150 fokon 20-25 perc alatt készre sül.

Fogyaszthatjuk körítésként, húsokhoz, grillezett zöldségekhez, halakhoz, sajtokhoz, de friss salátalevelekkel önálló fogásként is megállja a helyét.