Vega kiskorúak

Vágólapra másolva!
Évről évre felborzolja a kedélyeket egy-egy olyan hírt, amely szerint gyerekek váltak áldozatául a rájuk erőltetett vegetáriánus étrendnek. Tény, hogy a szigorú vegán életmód súlyos betegségekhez vezethet, követői szerint viszont pont hogy egészségesebbek leszünk tőle. Szabad-e egy gyereket ilyen elvek szerint táplálni? Mit tehet az a szülő, aki valamilyen oknál fogva nem szeretne húst adni a gyerekének? A dietetikus és a védőnő segít eligazodni a kérdésben.
Vágólapra másolva!

"Én pont a terhességem alatt undorodtam meg a hústól" - meséli Laura. "Annyira, hogy a nyers hús látványától is hányingert kaptam, sőt, ha húslevesnek csak a levét tálalták fel, azt sem tudtam megenni. Pedig még erőltettem is, mert nagyon sok cikket olvastam arról, hogy mennyire káros, ha a kismama egyoldalúan táplálkozik, és féltem, hogy beteg lesz a kisbabám."

Laurának ekkor azt tanácsolta a védőnő, hogy ne egyen olyat, ami nem esik jól neki, inkább próbáljon meg több tejet, sajtot, esetleg tojást beépíteni az étrendjébe. Ezenkívül különböző vitaminokat is a figyelmébe ajánlott, hogy egészségesen fejlődjön a magzat és az anyuka szervezete se károsodjon. Laura fia végül egészségesen jött a világra, de hússal hiába is kínálják, egyszerűen nem eszi meg. "Próbálkoztam én, kitartóan, de nem ment. Amíg kicsi volt, egyszerűen kiköpte, most, hogy már nagyobb egy kicsit, szól, hogy nem kéri, mert nem szereti. Még a halat sem nagyon eszi meg, pedig azt én is eszem egy keveset." Laura azóta is vegetáriánus, a férje és a második gyerekük viszont "vércse típus", a "húst hússal étrend elkötelezettje."

Genetikusan vegák

"Volt olyan gyerekorvos, aki szerint nem voltam elég türelmes, és azért nem tudtam a gyerek étrendjébe a húst bevezetni. Sőt, azt állította, hogy ha ráhagyom a gyerekre, mit eszik, akkor abból nagy baj lesz, előbb-utóbb nem fejlődnek majd rendesen a kisfiam csontjai, izmai, és vérszegény lesz. Szerencsére a védőnő jobban ismert minket, és segített olyan étrendet összeállítani, amely a gyerek ízlésének is megfelelt, és amitől egészségesen fejlődött."

Vinczéné Markó Katalin védőnő szerint előfordulhat, hogy a gyerek "genetikailag" elutasítja a húsfogyasztást. "Van, aki azt, hogy nem szereti a húst, a szüleitől örökölte. Ráadásul a gyerek ösztönösen érzi, hogy mi jó neki, és mi nem, vagyis még az is lehet, hogy ha nagyon erőltetjük a dolgot, akkor komoly felszívódási gondokat is okozhat." A védőnő szerint a gyerek ízlését ezen kívül akár még az édesanya étrendje is befolyásolhatja: "Még az is meghatározó lehet, hogy az anya mit szeretett enni a terhesség alatt: tudományos publikációt ugyan még nem láttam a témában, olyan esetet viszont nem is egyet, amikor a gyerek is azt szerette, amit az édesanyja a terhessége alatt fokozottan kívánt. Volt egy kismamám, aki kilószámra ette a barackot, amíg várta a babáját, később aztán a gyerek is rajongott ezért a gyümölcsért."

Kinyitni az új ízekre

Vinczéné Markó Katalin azért hozzáteszi, hogy nem szabad elhamarkodott következtetést levonni, ha a csemete egyszer-egyszer elutasítja a húsos ételeket. "Sok gyerekeknél, különösen azoknál, akik csak anyatejet kaptak, a legtöbb szülő vért izzad, amíg az új ízeket, a zöldségeket, a gyümölcsöt bevezetik. Ha ilyenkor a szülő rögtön azt gondolná, hogy a gyerek nem tudja megenni sem a húst, sem a főzeléket, akkor mivel táplálhatná a későbbekben? Türelmesnek és találékonynak kell tehát lenni, és csak akkor szabad elkönyvelni, hogy bizonyos ételeket nem hajlandó megenni a kicsi, amikor hosszú időn keresztül, többször, következetesen elutasítja."

"Tehát, ha a gyerek elsőre kiköpi a húst, ne adjuk fel, próbáljuk másképp, más főzelékben, más adagban, de ha rendszeresen ott marad a tányéron, akkor fogadjuk el, hogy nem szereti, és adjunk helyette tejet, túrót, sajtot, halat."

Van azért egy kis trükk, ami megkönnyítheti, hogy az apróságok később szívesebben elfogadják az új ízű és állagú ételeket. "Általában azt tapasztalom, hogy ahol négy hónapos kor körül elkezdik bevezetni a gyümölcsöt, ott kevesebb a gond a későbbiekben, ugyanis ebben a korban a gyerek még nyitottabb az ízekre, úgyhogy ilyenkor könnyebb ezekhez hozzászoktatni."