Karrierhoroszkóp június 30-tól július 7-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Lépten-nyomon szívességeket kérhetnek tőled a kollégáid (talán nincs időd arra, hogy a saját ügyeiddel foglalkozz, mert valaki mindig lefoglal...) - lehetőség szerint teljesítsd is ezeket, anélkül, hogy magyarázatot vagy ellenszolgáltatás várnál érte. Valószínűleg, előbb vagy utóbb meghálálják a mostani támogatásodat, ráadásul oly módon, ahogy egyáltalán nem számítsz rá. A hét második felében egy kicsit rendszerezned kellene az aktuális munkáidat: még a hétvége előtt szedd össze, mi az, amelyiknél szorít a határidő, és melyik az, amelyen még van időd gondolkozni.

Bika (április 21. - május 20.)
Hatalmas teljesítménykényszert érzel, ezért a hét eljén úgy dolgozol, mint egy robot; talán még a fizikai szükségleteidről is elfeledkezel, mert annyira leköt a munka. Egyszerűen meg akarod mutatni, hogy valóban jól jártak veled a főnökeid, amikor alkalmaztak. Nincs értelme azonban túlhajtanod magad, ez ugyanis egy idő után kifejezetten rosszat tehet neked: a stressz miatt feszültté válsz, veszekedsz a családtagjaiddal, nem tudsz ellazulni, sőt, akár meg is betegedhetsz. Ne engedd, hogy idáig fajuljon a helyzet! Szakíts időt a pihenésre is!

Ikrek (május 21. - június 21.)
Nagyon elszánt vagy, ami a munkahelyi előremeneteledet illeti, ennek eredményeképpen olyan lehetőségekre is lecsapsz, amelyeket mások esetleg nem tartanak figyelemre méltónak - és amelyek mellett korábban talán te is elmentél volna. Még mielőtt azonban szétapróznád az energiáidat (hiszen mindent meg akarsz valósítani és mindenkinek meg akarsz felelni), gondolkozz el azon, melyik ügyből jöhetsz ki nyertesen és melyik az a helyzet, amely a legtöbb haszonnal járhat a számodra. Az is jó ötlet, ha jó előre megtervezed az életed, és összeírod a céljaidat, így sokkal biztosabban tudod alakítani a jövődet.

Rák (június 22. - július 22.)
Egy kicsit zárkózottabb időszakodat éled (különösen a hét második felében), mégis szívesen segítesz másoknak, és nemcsak "tárgyi" támogatást vagy kész nyújtani a munkatársaidnak, de a magánéleti problémáikkal, sérelmeikkel is nyugodtan fordulhatnak hozzád. Megértő vagy, és mindig van egy-két kedves szavad a számukra. Az is előfordulhat, hogy pont ez a segítőkészség segít hozzá egy olyan munkahelyi pozícióhoz, vagy különmunkához, amellyel igencsak nagyot léphetsz előre a ranglétrán.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Bármennyire is büszke vagy, ezen a héten alázkodj meg egy kicsit a többiek előtt, és helyezd a hangsúlyt a csapatmunkára - a többieknek ugyanis szüksége van rád, és talán ideje lenne bevallanod, hogy te is igényt tartasz a munkahelyi közösségre. Különösen az lenne előnyös, ha a döntéseket is közösen hoznátok meg, és nem tetszelegnél a főnök szerepében (még akkor se tegyél így, ha valóban te vagy a csoport irányítója); lehetséges ugyanis, hogy a többieknek zseniális ötletei vannak, de egyszerűen félnek előhozakodni ezzel - épp a te nagyképűséged miatt.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Vannak olyan kollégáid, akik eddig egy kedves, de nem túl tehetséges emberként tekintettek rád, aki ugyan elvégzi a feladatait, de nem zavar több vizet. Ezen a héten azonban bebizonyíthatod, hogy eddig alig mutattál meg a tehetségedből valamit. Talán egy kicsit túl agresszívan teszed ezt, és az egész brigádot meglepheted azzal, mennyire lehengerlő vagy - még attól sem félsz (mint máskor tennéd), hogy nemet mondj! Az, hogy a munkában lenyűgözted őket az elismerésen túl is kínál kedvező hatásokat: egyre több munkahelyi barátra tehetsz szert.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Túlságosan nyitottan és bizakodóan fordulsz a többi ember felé, pedig sokkal óvatosabbnak kellene lenned, még a legközelebbi munkatársaiddal is. Előfordulhat, hogy valaki visszaél a bizalmaddal, de az is megtörténhet, hogy te jóhiszeműen továbbadsz egy információt, amit a többiek nem kezelnek kellő diszkrécióval. A felelősség (és a büntetés) így téged terhel... A hét második felében jobb lenne, a beszéd helyett hallgatnál. Nem kell mindig neked lenned a vezéregyéniségnek egy társaságban.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Mindig tanulsz valami újat az üzleti életben - szerencsére kellően rugalmas vagy ahhoz, hogy gyorsan sajátítsd el az új tudást, és azzal a képességgel is rendelkezel, hogy ezt szinte azonnal beépítsd a hétköznapjaidba. Most a bizalom lehet a legfontosabb terület, amelyben fejlődnöd kell: mutasd meg a főnökeidnek és üzletfeleidnek, hogy minden esetben lehet rád számítani és nagyon megbízható vagy. Így elkerülheted azt is, hogy nemtörődömséggel vagy éppen túlzott könnyelműséggel vádoljanak! A hét végére teljesen kimerülhetsz, szánj időt a pihenésre, még mielőtt szervezeted utolsó tartalékait is feléled, és ledönt a lábadról egy betegség.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Valószínűleg több prezentációt, előadást is kell tartanod a héten, így legyél felkészülve arra, hogy a gondolataidat szavakba is kell tudnod önteni - de ha nem is "hivatalos" formában kell beszélned a munkádról, lehet, hogy négyszemközt, zárt körben kell beszámolnod a tapasztalataidról a főnöködnek. Az biztosan nem árt, egyik esetben sem, ha leírod egy jegyzetfüzetbe az ötleteidet. A hét végére borzasztóan elfáradhatsz agyilag, ez ellen az egyik legjobb módszer, ha a testedet is kifárasztod - sportolás után biztosan jobban alszol majd! A hét utolsó napjaiban pedig keress olyan elfoglaltságot, amely mindenben különbözik a napi munkádtól.

Bak (december 22. - január 20.)
Igazán jó vagy a részletek elemzésében, és ez a tulajdonságod a héten csak még jobban kivirágzik. Ugyanakkor, meg kellene azt is mutatnod, hogy másra is alkalmas vagy, és egyáltalán nem elégít ki szakmai szempontból, hogy a nyakadba rakják a "szöszölős", aprólékos feladatokat. Gyűjts be inkább egy sor jó ötletet, és hozz ki belőlük valami még nagyszerűbbet. Biztosan értékelik majd a hozzáállásodat. A kreativitás megélésének előnyeit nem csak a munkádban tudod majd kamatoztatni, hanem a magánéletedben is.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Bár szívesen dolgozol egyedül, most mégis melléd sodorhat egy új partnert az élet, esetleg beosztanak melléd egy új kollégát, akit neked kell betanítanod. Ez először egyáltalán nincs ínyedre, de csak tőled függ, hogy mennyit profitálsz majd ebből az új kapcsolatból. Ne úgy tekintsd őt, mint egy koloncot a nyakadban, inkább lehetőséget láss a helyzetben; ki tudja, talán később kész lesz szívességeket tenni neked. A hét végén érdemes lenne megpróbálnod a munkatársaidat egy más szemszögből is megismerni: szervezzetek például egy közös kirándulást!

Halak (február 20. - március 20.)
Meg kellene próbálnod egy kicsit vezetőként viselkedni, még akkor is, ha a parancsolgatás távol áll tőled. Valószínű, hogy több felelősséget akarnak a nyakadba rakni - és ez inkább elismerés, mint teher - , ám a főnökeidnek előbb látniuk kell, hogy készen állsz-e a feladatra. Persze, neked is el kell döntened, hogy akarsz-e előrébb lépni, és kipróbálnád-e magad egy új munkakörben. A hét második felében vitákra kell számítanod, elsősorban azért, mert több kolléga szállhat szembe a véleményeddel. Lehet, hogy amit te jónak gondolsz, és megpróbálsz másokra erőltetni, az nem is a legcélravezetőbb megoldás?