Sajtsalátával töltött paprikák

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 db kaliforniai paprika, 1 maréknyi spenótlevél, 30 dkg kecskesajt, 1 evőkanál méz, fél maréknyi dió, darált bors, 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj, fél doboz rukola salátalevél

Elkészítése:
Mossuk meg jól a paprikákat, tegyük egy sütőlemezre, majd előmelegített 180 fokos sütőben süssük körülbelül 20-25 percig, míg a bőre barnulni nem kezd.

Ha megsült vegyük ki a sütőből, takarjuk be fóliával, várjuk meg míg kihűl, utána húzzuk le róla a bőrét, és vegyük ki a magházát.

Vágjuk egyszer egy centis kockákra a sajtot, tegyük egy tálba, majd csorgassuk rá a mézet. Tegyük hozzá a jól megmosott és összetépkedett spenótleveleket, daráljunk rá borsót, csorgassuk meg olívaolajjal, és szórjuk rá a száraz serpenyőben megpirított diót - nagyon finom, ha a paprika hámozásakor kifolyó sült levét is a salátához öntjük.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Óvatosan keverjük össze, majd töltsük meg a csupasz paprikákat.

Fél maréknyi rukola salátát tegyünk a tányérok aljára, helyezzük rá a megtöltött paprikákat, tetejüket pirított dióval szórjuk meg. Lehűtve tálaljuk.