Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma még a Vízöntő jegyében jár, szemben áll a Marssal és együtt áll a Neptunusszal. Az érzelmeink ingadozhatnak: az egyik pillanatban dühösek és ingerültek vagyunk, a másikban szomorúak és melankolikusak.
Vágólapra másolva!

A Hold ma még a Vízöntő jegyében jár. Érzelmeinket egy kicsit visszafogottabban éljük meg, hűvösnek, tartózkodónak tűnhetünk mások szemében. Ez szerencsére nem jelenti azt, hogy közömbösek lennénk a világ dolgai és a többi ember iránt - sőt, ha valakinek segítségre van szüksége, akkor azonnal minden követ megmozgatunk érte. Ez a vonás akár abban is megnyilvánulhat, hogy szívesen veszünk részt valamilyen humanitárius vagy jótékonysági akcióban. A tartozkodó magatartást tehát igenis mély érzelmeket takar, mindössze annyiről van szó, hogy nem úgy fejezzük ki szeretetünket mások felé, mint azt megszokhatták tőlünk.

Ha szeretnénk változtatni az életünkön, vagy valamely életterületünket unalmasnak érezzük, a Vízöntő napokon érdemes elgondolkodni azon, hol és miért van szükségünk arra, hogy kitörjünk a megszokásból. A Vízöntő energiái segítik az újító gondolatok, meglepő ötletek megvalósítását, ha tehát régóta vágyunk arra, hogy eltérjünk a megszokottól életünk valamely területén, akkor a mai nap nagyszerű lehet arra, hogy kitaláljuk, hol találhatjuk meg a nekünk való, megszokottól eltérő utat.

Ma a Hold szemben áll a Marssal és együtt áll a Neptunusszal. Szótlanok, kedvetlenek, mogorvák lehetünk, legszívesebben csak ülnénk egyedül, és rosszkedvünk minden pillanatát kiélveznénk. Az érzelmeink is ingadozhatnak: az egyik pillanatban dühösek és ingerültek vagyunk, a másikban szomorúak és melankolikusak. Ezt a belső bizonytalanságot másokon vezetjük le, könnyen keveredünk vitába a szeretteinkkel, és olyan dolgokat is a másik fejéhez vágunk, amelyeket nem is gondolunk komolyan. Rosszabb esetben magunkat kínozzuk, és hajlamosak leszünk különböző bódító szerekhez menekülni; ma könnyen azt gondolhatjuk, hogy a gyógyszerek, az alkohol, vagy az evés segít a rossz hangulatunkon.