Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma a Bak jegyben jár, trigonban áll a Szaturnusszal. Szívesen tervezgetjük a jövőnket, különösen, ami a családi ügyeket, esetleges házasságot vagy gyermekvállalást illeti.
Vágólapra másolva!

A Hold ma már a Bak jegyben jár. Az élet minden területén jellemző lehet ránk a visszafogottság és a megfontoltság. Nehézkesebben reagálunk, így megnőhet a figyelmetlenségből, szórakozottságból eredő balesetek veszélye. Kerüljük a hirtelen mozdulatokat, különösen, ha autóba ülünk: próbáljunk meg óvatosabban vezetni.

A mai nap csillagállása támogat minden olyan tevékenységet, amely valamilyen módon a hosszú távú terveinkkel van kapcsolatban: most érdemes elgondolkozni, mit szeretnénk öt, tíz év alatt elérni, milyen dolgokat szeretnénk megvalósítani, milyen anyagi javakra kívánunk szert tenni. Az idővel kapcsolatban is egyedi a mai napon a hozzáállásunk: sokkal jobban foglalkoztat minket az idő fogalma - még a krónikus késők is azt tapasztalhatják, hogy sokkal pontosabbak. Célszerű a mai napon összeszedni és rendszerezni a határidős munkákat vagy a számlákat, befizetnivalókat.

A Hold ma trigonban áll a Szaturnusszal. Gyakoribbak lehetnek a változások az életünkben, nagyon vágyunk a megújulásra. Szívesen tervezgetjük a jövőnket is, különösen, ami a családi ügyeket, esetleges házasságot vagy gyermekvállalást illeti.

Ma a partnerünk igényeire is fogékonyabbak lehetünk, ezért érdemes az estét a kedvesünkkel tölteni, elmenni egy romantikus sétára. A mai napot mindenképpen szánjuk a pihenésre, nem érdemes erőltetnünk semmit. Ha mégis gyakran esünk ebbe a hibába, tartsuk szem előtt, hogy a görcsös ragaszkodásnak rossz vége lehet, és a saját kárunkon kell tanulnunk a hibáinkból.