Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma az Oroszlánban jár, szextilben áll a Nappal. Ma érdemes kicsit több hangsúlyt fektetni agondok tisztázására, mert az energiákat kihasználva ösztönösen jól cselekszünk, a lehető legjobb utat választjuk.
Vágólapra másolva!

A Hold ma még (a nap nagyobb részében) az Oroszlánban jár: egészségügyi szempontból ez a gerincünket, a gerincoszlopot érintheti. Aki hátfájásra hajlamos, annak ma rosszabbodhat az állapota, és akinél egyébként nem túl gyakran fordul elő ez a panasz, az is fáradtabbnak érezheti magát. Nemcsak a munkahelyen, az íróasztalnál kell odafigyelni a helyes tartásra, érdemes megvizsgálni az ágyunkat is. Szakértők szerint az "embriótartás" a legideálisabb a fáradt gerincnek, érdemes ebben a pózban aludni.

Érdemes ezen kívül minél jobban megerősíteni a hát izmait, erre a legjobb módszer az úszás. Keressünk magunknak egy szimpatikus gyógyfürdőt, ahol sok egyéb szolgáltatással, súlyfürdővel, masszázzsal is a rendelkezésünkre állnak. Ha azonban a fájdalom tartós és intenzív, a tüneti kezelések pedig nem segítenek, érdemes minél gyorsabban felkeresni a háziorvost, hiszen a hátfájás komolyabb betegségek előjele is lehet.

A Hold ma szextilben áll a Nappal. Rengeteg fizikai és lelki energiára számíthatunk, amit előnyösen használhatunk ki, hogy régóta húzódó problémáinkon, nehézségeinken túljussunk. Azért is érdemes ma kicsit több hangsúlyt fektetni a gondok tisztázására, mert ösztönösen jól cselekszünk, a lehető legjobb utat választjuk. A lelkesedésnek azonban lehet egy olyan hatása is, hogy nem gondolunk igazán bele, hogy kinek mit igérünk, ezért jóval afelett vállalhatunk, mint amit teljesíteni is tudunk.