Heti horoszkóp június 2-től 9-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Túlságosan sokat vársz a körülötted élő emberektől, és olyan tulajdonságokkal ruházod fel őket, amelyekkel nem kellene - olyan dolgokat látsz bele a személyiségükbe, amelyek nem biztos, hogy ott vannak; vagy pedig nem pont úgy, ahogyan te látod azokat. Ennek a tévhitnek pedig egyenes következménye lehet a súlyos csalódás. Könnyedén eljuthatsz odáig, hogy szinte senkiben nem tudsz megbízni. A hét második felében foglalkozz inkább saját magaddal, szükséged lehet egy kis egyedüllétre, hogy rendbe tedd a gondolataidat.

Bika (április 21. - május 20.)
Figyelj oda arra, hogy milyen tanácsokat kapsz másoktól, a barátaid elejthetnek egy-egy olyan megjegyzést, amelyeknek az adott pillanatban nem tulajdonítasz nagyobb jelentőséget, később mégis kiderülhet, hogy nagyon fontos információkat hordoznak. Szerencsére a barátaidra most feltétel nélkül számíthatsz, nyugodtan bízd rájuk magad. Az viszont nem vezet jó eredményre, ha te adsz tanácsot másoknak. Ha mégis ilyen helyzetbe kerülnél, akkor inkább halaszd el a válaszadást a következő hétre. Akkor ugyanis már sokkal kreatívabban, de objektívebben tudod szemlélni mások ügyeit.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Úgy érzed, hogy nagyon erős, energikus és szerencsés vagy, minden ügyed sikerre tudod vinni. Szokatlan mértékben vagy biztos magadban, és ez talán egy kis nagyképűséggel is együtt jár. Ráadásul igen óvatlan lehetsz, ennek pedig - ha nem is azonnal - de komoly következményei lehetnek az életedre nézve. Legyél egy kicsit körültekintőbb, és ha valaki melletted áll, és a tanácsaival segít, akkor ne úgy tekints rá, mint "szükséges rosszra", inkább valakire, aki más szempontból vizsgálja az életet, mint te.

Rák (június 22. - július 22.)
Meglepően erőszakos lehetsz ezen a héten, hajlamos lehetsz arra, hogy minden eszközzel megpróbáld az akaratodat ráerőltetni másokra. Mivel azonban a lelked mélyén nem vagy agresszív személyiség, szívesebben nyúlsz manipulatív módszerekhez, és az érzelmi zsarolást sem veted meg. Bár komolyan szükség lehet az akaraterődre, hogy leállítsd magad, az energiádat mégis inkább arra használod fel, hogy elérj valamit másoknál. Készülj fel néhány vitára, veszekedésre, mert senki nem tűri sokáig, hogy irányítsák.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Életedet megmérgezhetik a félreértések: sem a barátaid, sem a családtagjaid, de még a kollégáid sem nem értenek meg, mi több, teljesen máshogyan értelmezik a szavaidat, mint ahogyan te gondoltad és mondtad őket. Emiatt nagyon bosszantó eseménysorozat veszi kezdetét a héten, és talán nem is tudsz ellene semmit tenni. Próbáld meg túlélni valahogy a következő napokat - a legjobb, ha mindent a saját kezedbe veszel, és nem kérsz segítséget senkitől.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
A következő napokban a felszínre tör minden agresszió és düh, amit eddig magadba fojtottál; mások meg is lepődhetnek, mennyire agresszív és durva vagy, ez a viselkedés egyáltalán nem jellemző rád. Te talán egy kicsit jobban is érzed magad, hiszen végre kiengedheted a gőzt, de a környezetedben élők már egyáltalán nem élvezik annyira a helyzetet, mint te. Próbáld meg a benned lévő energiákat jó irányba terelni: menj el többet sportolni, mozogni, vagy egyszerűen takarítsd ki az egész lakást.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
A szokásosnál több benned a magabiztosság, és ezt kész vagy meg is mutatni. Környezeted számára úgy tűnhet, hogy te mindent sokkal jobban tudsz, s mindent sokkal tökéletesebben csinálsz, mint mások - legalábbis ezt a látszatot kelted. Lehet, hogy lesznek olyanok, akik emiatt egy kicsit megharagszanak rád, sokkal jobban kedvelnek akkor, amikor szerényebb vagy, de az is igaz, hogy lesz, akinek a szemében éppen az önbizalom miatt nőhetsz meg. Arra azonban figyelj oda, hogy legyen valami alapja is a büszkeségednek.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Igen kedvező napok következnek az életedben: nemcsak ragyogó intelligenciáddal hengerelsz le másokat, hanem személyes varázsodnak is nagy hasznát veszed. Mindez azonban még nem elegendő ahhoz, hogy hosszabb távon is sikeres legyél: kell valakinek a segítsége is, aki jóindulatúan viszonyul hozzád, aki a szárnyai alá vesz és egyengeti az utadat. Ennek a régi, idősebb barátodnak a támogatását nyugodtan elfogadhatod, mert nincs mögötte semmilyen hátsó szándék.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Meglehetősen érzékeny hangulatban leszel, s ez azt eredményezi, hogy másképpen is viselkedsz, mint ahogy szoktál - nyoma sincs benned önbizalomnak, nyitottságnak, lelkesedésnek. Inkább magadba fordulsz, és elemezgeted kicsit a saját lelkedet. Meglepő érdeklődést mutatsz mások iránt is, és ezt az érintettek nagyon kellemes meglepetésként fogadják, hiszen eddig inkább csak megjegyzéseket tettél "hisztis" ismerőseidre. Ennek köszönhetően akár új barátokat is szerezhetsz, hiszen most mindenki felé ki tudod nyitni a szívedet.

Bak (december 22. - január 20.)
Nagyon bizonytalannak érzed magad mostanában, valahogy nem találod a helyed a világban, és egyre-másra felmerül benned a kérdés, hogy mindent jól csinálsz-e vagy valamin változtatnos kellene. Szerencsére, ez a rossz hangulat hamarosan elmúlik majd - addig is, keress meg egy régi barátot, aki képes megnyugtatni és bátorítani téged. Egy kellemes beszélgetés rádöbbenthet arra, hogy nincs semmi siránkoznivalód, sőt, kifejezetten elégedett lehetsz az életeddel.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Elég sokszor találkozol a következő héten kínos vagy kellemetlen helyzetekkel, és azzal is szembe kell nézned, hogy az emberek egyáltalán nem úgy viselkednek bizonyos helyzetekben, mint ahogyan azt - egy más helyzetben - elmondják. Ezt tapasztalva sokat csalódhatsz, és megrendülhet a hited az emberek jóságában. Kicsit talán túl idealista vagy, és túl sokat feltételezel másokról. Foglalkozz inkább saját magaddal, azzal, te hogyan tudnál még jobb emberré válni.

Halak (február 20. - március 20.)
Úgy érzed, hogy egyedül vagy, és minden problémádat, nehézségedet neked magadnak kell megoldanod, nem számíthatsz senkire. Ez pedig egyszerre tehet hideggé és csalódottá - végtelenül magányos vagy, és nincs senki, akivel beszélgethetnél. Ugyanakkor előfordulhat, hogy egészen meglepő helyekről érkezik neked segítség. Talán egy rég elfelejtett ismerős tűnik fel újra az életedben, vagy egy olyan családtagod kezd el komolyabban részt venni az életedben, akivel eddig inkább csak hűvös, udvariasságon alapuló volt a kapcsolatod.