Karrierhoroszkóp május 19-től 26-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Nem igazán vagy beszédes hangulatban a hét elején, sokkal szívesebben foglalkozol a munkáddal, mint a munkahelyi kapcsolatokkal - nincs kedved folyton jópofáskodni másokkal, és a szaftos pletykákra sem vagy kíváncsi. Mégis hasznos lenne, ha egy kicsit jobban odafigyelnél ezekre a kapcsolatokra, mert ezektől is függhet a karriered sikere. A hét második felében tedd rendbe a pénzügyeidet: nézd át az adópapírjaidat vagy a banki kivonataidat, nehogy az utolsó pillanatban érjen valami kellemetlen meglepetés.

Bika (április 21. - május 20.)
Túlságosan sokat beszélsz a következő napokban, és a szavaidnak - sajnos - nincs túl sok tartalma, sőt, még az is lehet, hogy mások félreértik a mondanivalódat. Próbálj meg szabatosabban fogalmazni, és ne rabold mások idejét azzal, hogy rájuk zúdítod a magad ki történeteit (amelyek még minimálisan sem függnek össze a munkával). A hét második felében szokatlanul kockázatvállaló lehetsz, és szívesen vágsz bele új tervek megvalósításába is - ez pedig nagyon jó hatással lehet az anyagi ügyeidre!

Ikrek (május 21. - június 21.)
Nagyon élénk lehetsz a hét első napjaiban, és legszívesebben egész nap tevékenykednél - ám a tetteid mögött nincs igazi tartalom, és sokszor meggondolatlanul cselekedhetsz. Sokkal óvatosabbnak kellene lenned, mert ha átgondolod, mit is akarsz csinálni, kinek mit akarsz mondani, akkor kisebb az esélye annak, hogy rosszul jössz ki egy helyzetből, vagy kellemetlen szituációba keveredsz. Az is segíthet, ha szorosabban megpróbálsz együtt működni megfontoltabb és komolyabb munkatársaiddal; ők segíthetnek egy kicsit "lehűlni".

Rák (június 22. - július 22.)
Pontosan tudod, hogy milyen lépéseket kell megtenned ahhoz, hogy még hatékonyabb lehess a munkádban és még komolyabb teljesítményeket tudj felmutatni. A hét elején azonban egyszerűen nincs elég energiád dolgozni, sőt, mintha a körülmények is összeesküdtek volna ellened: egymás után érhetnek a kellemetlen, negatív tapasztalatok. Lehet, hogy csak te látod a világot sötéten, és valójában ugyanolyan napjaid vannak, mint máskor - próbálj meg pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, az optimizmus sok probléma megoldásában (vagy legalábbis a jó megoldás meglelésében) segített már az embereknek.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Itt lenne az ideje, hogy alaposan átnézd a naptáradat, a jegyzetfüzetedet, letakarítsd az asztalodat és szelektálj a levelezésedben is: a rendezett munkakörülmények ugyanis segíthetnek abban, hogy összeszedd a gondolataidat, sőt, még a kreativitást is támogatják - hiszen nem kell azon gondolkoznod, hová tetted azt a fontos iratot... A hét második fele (szerdától) arra is alkalmas, hogy megfogalmazd magadban a céljaidat, és hogy mit szeretnél elérni egy, öt vagy tíz év múlva. Ha le is írod a gondolataidat, akkor sokkal jobban tudsz majd fókuszálni rájuk.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Valamilyen módon felragyoghat az intellektusod ezen a héten, és még olyan dolgokat is észreveszel, amelyek mások figyelmét elkerülik. Szedd össze a bátorságodat, és beszéld meg a főnökeiddel a tapasztalataidat, észrevételeidet - ha ugyanis nem mondod el ezeket neki, akkor soha nem veszi észre, mennyire ügyes és tehetséges vagy. Csütörtöktől koncentrálj egy kicsit jobban arra a helyre, ahol a legtöbb időt töltöd nap közben. Próbáld meg a saját ízlésedre formálni, hangulatosabbá tenni cserepes növényekkel vagy szép képekkel.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Kifejezetten védelmező hangulatban vagy a héten, ezért igazi "hős megmentőként" tündökölhetsz a munkahelyeden: képes vagy kiállni az igazságtalanságok ellen, ráadásul úgy, hogy ezzel nem veszélyezteted a saját pozíciódat. Ne félj tehát felemelni a hangodat - az őszinteségednek és a kiállásodnak hamarosan meg lesz az eredménye, és bár nem azonnal, de mindenképpen segítséget kapsz majd valakitől, akit most megvédtél, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor egyáltalán nem is várod ezt.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Magabiztosan, őszintén és energiától duzzadva kezded a hetet - ez a kombináció pedig az egész karrieredet megváltoztathatja, hiszen pontosan azt mutatod a főnökeidnek, üzleti partnereidnek, amit azok látni szeretnének. Ha valamilyen fontos tárgyalásod mostanában válik esedékessé, akkor időzítsd azt a hét második felére. Csütörtöktől ugyanis egészen kitűnő lehetsz a diplomáciában és az érdekérvényesítésben, ráadásul a bájadat is bevetheted, hogy elérd, amit akarsz.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Ha teheted, akkor a következő napokban dolgozz otthonról. Ha nem kell utazgatnod, és a munkatársaid sem zavarnak, akkor sokkal hatékonyabban tudod bepótolni az elmaradt dolgokat - sőt, akár még előre is tudsz dolgozni. Csütörtöktől azonban vesd bele magad teljes erőbedobással a munkahelyi kapcsolatok ápolásába: minden lehetőséged megvan ugyanis ahhoz, hogy nagyon erős, tehetséges szövetségeseket szerezz magadnak, akikkel kitűnően tudsz együtt dolgozni.

Bak (december 22. - január 20.)
Rengeteg energiád lehet a következő héten, azt azonban nem tudod, mire is fordítsd ezt - egy kicsit motiválatlannak érzeheted magad, és semmi kedved a szokásos, rutinszerű feladatokhoz. A hét közepétől azonban minden megváltozik, és folyamatosan "nyomokat" találhatsz, amelyek rávezetnek arra, mit és hogyan kellene megváltoztatnod az életedben. Valószínűleg a hétvégén is dolgozol majd néhány órát (bár nincs hozzá túl sok kedved), de ennek a következő hetekben megtapasztalhatod az eredményét.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Minél gyorsabban szeretnéd lezavarni a munkát, alig törődsz a pontossággal vagy a minőséggel. Ennek pedig előbb vagy utóbb szembe kell nézned a következményeivel. Jó esetben "csak" újra el kell végezned bizonyos részfeladatokat, rosszabb esetben viszont alapos fejmosást kaphatsz a főnöködtől: nemcsak a motiváltságodat kérdőjelezi meg, de a tehetségedet és a hozzáértésedet is. Ahelyett, hogy sértetten elvonulnál, inkább igyekezz neki biznyítani - szerencsére, ez egyáltalán nem megy majd nehezen, elég lesz, ha egy kicsit összeszedettebben viselkedsz.

Halak (február 20.-március 20.)
Nagyon figyelj oda minden apró információra, amit a munkahelyeden vagy a munkáddal kapcsolatban látsz, hallasz, tapasztalsz. Ha képes vagy elraktározni ezeket magadban, vagy akár továbbgondolni az információmorzsákat, kifejezetten jó pozíció várhat rád; használd fel nyugodtan, ami elér hozzád, de igyekezz minél diszkrétebb lenni. A munkatársaiddal való jó kapcsolat (amibe a pletykálkodás nem nagyon fér bele) legalább olyan fontos, mint az előléptetés.