Szerelmi horoszkóp május 15-től 22-ig

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Egyáltalán nem tudsz a szerelemre gondolni mostanában, mert túl sok dolog foglalkoztat - a romantika pedig (a kedvesed legnagyobb bánatára) nincs ezek között. Ennek ellenére mindent megteszel azért, hogy a párod jól érezze magát. Ő pedig meg is hálálja ezt a törődést: sok terhet levesz a válladról, hogy te az igazán fontos dolgokra koncentrálhass. A jövő hét elején újra a párkapcsolatod kerül a középpontba, nagyon hatékonyan rá tudsz ugyanis érezni arra, mire vágyik a másik - minden értelemben. Használd ki ezt a kedvező időszakot arra, hogy megerősítsd a szerelmedet.

Bika (április 21. - május 20.)
Igen vonzó időszakodat éled, szívesen is flörtölsz másokkal, és rengeteg bókot kaphatsz a másik nem tagjaitól. Ha még magányos vagy, akkor érdemes kihasználnod ezt az időszakot, mert még válogathasz is a kedvező ajánlatokból - maximum arra kell ügyelned, hogy nem biztos az lesz az "igazi", akit először annak hiszel, ezért hagyj menekülőutat magadnak... Ha már párkapcsolatban élsz, akkor a hétvége lehet nagyon kedvező számotokra, mert tökéletesen megérted azt, mit is szeretne a párod. Menjetek el együtt szórakozni, vagy főzzétek meg közösen a vasárnapi ebédet.

Ikrek (május 21. - június 21.)
A következő napokban kifejezetten érzelgős hangulatban leszel, szívesen beszélgetsz a kedveseddel az érzelmeidről, és azt is el tudod neki mondani, mi mindenre lenne szükséged ahhoz, hogy tökéletesen boldog legyél. Azonban arra is szükség lehet, hogy te is meghallgasd őt: lehetséges ugyanis, hogy sokkal több mondanivalója van a számodra, mint ahogy azt te korábban hitted. A jövő hét elején nagyon csábító lehetsz, elsősorban akkor, ha a szellemi képességeiddel próbálod meg elkápráztatni a kiszemeltedet.

Rák (június 22. - július 22.)
Sokkal jobban oda kellene figyelned arra, amit a kedvesed mond, lehetséges ugyanis, hogy elsiklasz néhány fontos részlet felett - tanulj meg a sorok között olvasni! Szerencsére, nem lesz közöttetek harag akkor sem, ha egy kicsit még várat magára a "tökéletes" megoldás. A jövő hét elején érdemes lenne kiengednek a benned lévő csábító erőt: vess be mindent, amit csak el tudsz képzelni. Küldj romantikus üzeneteket a párodnak, vagy vedd rá egy érzéki masszázsra, sőt, még afrodiziákumokból összeállított vacsorát is feltálalhatsz neki!

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Túl sokat taktikázol a szerelmeddel, pedig ezt nem lenne szabad: ha valami gondod van vele, akkor a legjobb lenne, ha nyíltan megmondanád, mi zavar - ne várj arra se, hogy kitalálja a gondolataidat. A meghitt beszélgetésekre azonban kifejezetten szükségetek lehet mindkettőtöknek. A hétvégére szervezz valamilyen meglepetés-programot a párodnak, kényeztesd el egy kicsit, és végre beszéljétek meg mindazt, ami a szíveteket nyomja. Így a saját érzéseiddel is összhangba kerülhetsz.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Nagyon szeretnéd tudni, mit hoz a jövő a szerelmi életedben - mennyire számíthatsz a kedvesedre, vagy mennyire van ő felkészülve arra, hogy még jobban elkötelezzétek magatokat egymás felé. Azon is el kellene gondolkoznod, hogy te mennyit teszel a kapcsolatotokért: kihozod-e belőle a lehető legtöbbet, vagy inkább megmaradsz "középszinten", még akkor is, ha nem vagy emiatt tökéletesen boldog. A következő hét elején minden lehetőséged meglesz arra, hogy rendet tegyél az érzéseid között; döntsd el végre, hogy mit is akarsz.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Nagyon mély érzéseket táplálsz a kedvesed iránt, ám nem biztos, hogy ezeket képes vagy ki is fejezni neki. Mutasd meg a párodnak, mennyire sokat jelent neked. A hétvégétől érdemes lenne a szerelem érzéki és élvezetes oldalára figyelned, az élet ugyanis nagyon szép "ajándékokat" tartogat a számodra, feltéve, ha odafigyelsz, és képes vagy észrevenni a neked kínált lehetőségeket. Társasági életed is felpezsdülhet, de lehet, hogy nem szívesen mész bulizni, mert inkább kettesben maradnál a pároddal.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Szeretnéd a párkapcsolatod minél szenvedélyesebb oldalát megélni, és emiatt egy kicsit erőszakossá válhatsz a partnereddel, különösen akkor, ha ő kicsit másra vágyik - folyamatosan ajánlatokat teszel neki, és még akkor sem hátrálsz meg, ha ő folyamatosan visszautasít téged. Sokkal többet érnél el, ha hagynád egy kicsit érvényesülni a párodat, és meghallgatnád, hogy mit szeretne. Ha egy-egy alkalommal engedsz neki, akkor nagyon valószínű, hogy következőre örömmel teljesíti majd a vágyaidat - legyenek azok bármilyen természetűek...

Nyilas (november 22. - december 21.)
Ha már párkapcsolatban élsz, akkor nehéz napokra kell számítanod. Gyakrabban veszekedtek, mint más napokon, és folytonosak lehetnek a sértődések is kettőtök között - valahogy soha nem tudjátok megfelelően megfogalmazni a gondolataitokat. Próbáljátok meg éretten (hiszti és harag nélkül) megoldani a problémákat. Azok, akik még magányosak, egy kicsit félreteszik a következő hétre a párkeresést, mert egyszerűen más köti le a gondolataikat - sőt, nem is nagyon van kedvük társaságba menni, szívesebben vannak otthon, egyedül.

Bak (december 22. - január 20.)
Igazi elfedezőként viselkedsz: örömmel "kutakodsz" a szerelmed gondolatai között, és tudósként vizsgálod minden mozdulatát - azt azonban még te magad sem tudod, milyen eredményre számítasz, és lehet, hogy egyáltalán nem örülsz majd az eredménynek. Sokkal jobb lenne, ha előbb saját magadat értenéd meg jobban, ezzel ugyanis nagyon sok mindenre rájöhetnél. A jövő hét elejére szerencsére kifizetődik ez a "munka"; és előtérbe kerülhet egy játékosabb, élettelibb oldalad. Használd ki ezeket a napokat, és menj el többet szórakozni.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Nagyon romantikus napoknak nézel elébe, és csak annyit kell tenned, hogy kihasználod azokat a szerelmes lehetőségeket, amelyek eléd kerülnek. Most ráadásul nagyon jó szellemi képességekkel rendelkezel, amelyek csodás megfigyelővé tesznek - ez pedig abban az esetben is segíthet neked, ha párt keresel magadnak, de akkor is, ha a jelenlegi kapcsolatodból szeretnél többet kihozni. A hétvégére szervezz egy-két randit: most ugyanis ellenállhatatlan leszel, és bárkit be tudsz "hálózi" a csáberőddel.

Halak (február 20. - március 20.)
Igyekszel kivárni, és nem dönteni a párkapcsolatodról, pedig épp ideje lenne, hogy elhatározd magad: mész vagy maradsz. Már hetek óta gondolkozol ezen, és nagyon jól tudod, milyen előnyei illetve hátrányai lennének ennek vagy annak a döntésnek. Egy fontos tényezőt - a párodat - azonban kihagytál a számításodból. Ha őszintén elbeszélgetsz vele, akkor nagyon jó tanácsokat kaphatsz tőle, még akkor is, ha nem együtt folytatjátok tovább az életeteket.