Váltsunk témát!

Vágólapra másolva!
Szex, pénz, betegség, halál és a boldogság: ezek azok a témák, amelyekről nem, vagy csak érintőlegesen beszélgetünk baráti körben - derült ki mini közvélemény-kutatásunkból. Ki és miért állította fel ezeket a tilalomfákat, és van-e ezekre szükség egyáltalán? A pszichológus és szociológus segít megérteni mindezt.
Vágólapra másolva!

"Olyan családban nőttem fel, ahol nem volt divat nyilvánosan ölelgetni, vagy csókolgatni egymást, a testiségről pedig senki sem beszélt. Azt hiszem, ezek után nem meglepő, hogy családon kívül is kerültem a témát, és akkor is kínban voltam, amikor a saját lányommal kellett volna erről beszélni. Igyekeztem elodázni a dolgot - egészen addig, amíg egyszer a nőgyógyásznál beszélgetésbe elegyedtem egy hasonló korú lánnyal, aki abortuszt akart megbeszélni az orvossal - mondja Johanna, aki bár mára sokat oldódott, még mindig kényelmetlenül érzi magát, ha barátai úgy ugratják egymást, hogy annak köze van a szexhez.

"De szerintem én őskövületnek számítok, mert ahogy látom-hallom, manapság már mindenki, mindenkivel, mindenről beszél."

Ezt nem teljesen támasztja alá a mini közvélemény-kutatásunk, amiből kiderült: az, hogy egy témát kerülünk-e vagy sem, jellemzően a környezettől függ. A legjobb barátjával, barátnőjével, szinte mindenki, mindent meg tud osztani, de társaságban már nem mindenről vagyunk képesek megnyílni. Csakhogy a szexualitásról, a szexuális irányultságról, még mindig könnyebben csevegünk, mint mondjuk a félelmeinkről, vagy akár a fizetésünkről. A szex ugyanis a 25 megkérdezett ember közül csak háromnak okozott problémát, míg saját anyagi helyzetéről a megkérdezettek közül 12 - zömében férfiak - nem szeretne beszélni. Tabu témának számítanak még bizonyos "kínos" betegségek, (alkoholizmus, drogfüggés), és a halál.

A halál igen, a betegség nem

C. Molnár Emma pszichológus is egyetért azzal, hogy a halál valóban kimeríti a tabu kategóriáját. "Egy halálról szóló eszmecsere azért merítheti ki a tabu fogalmát, mert félünk tőle. A halál megtörténik velünk: nem nagyon van felette hatalmunk, kiszolgáltatottak vagyunk. Ennek vállalása a lehető legnehezebb dolog az életben, és - ebben a teljesítmény és birtoklás orientált világban - a legnagyobb félelmek egyike."

C. Molnár Emma ellenben azt gondolja, hogy a betegség nem minden esetben tiltott terület: az emberek általában könnyen mesélnek rossz, de nem életveszélyes nyavalyáikról.

"Elég csak elmenni az orvosi rendelőbe, vagy felszállni a vonatra, ahol egyesek még az idegenekkel is megosztják, hogy volt valamilyen fura betegségük, amin fennakadt az orvostudomány, a professzorok sem tudtak segíteni, csak széttárták a karjukat" - fejti ki a szakember. "Ilyenkor aztán jönnek a remek tanácsok, mi mindent lehetne megpróbálni a gyógyulás érdekében. Aki bajban van, nem biztos, hogy szívesen beszél róla, de a környezete roppant készséges lesz, mert a baj legyőzése, a megoldási lehetőségek ismerete emberi értéknek számít."

Fő tabu: a boldogság

C. Molnár Emma úgy látja, hogy míg a rosszat könnyedén megosztják egymással az emberek, a boldogság egyre inkább tabuvá válik.

"Ez nem álszent magatartás - sőt, ha úgy tetszik, ez az igazi tabu téma. Mert a tabu eredetileg azt jelenti, hogy a kimondhatatlan, a megnevezhetetlen, amit, ha mégis megnevezek, akkor valami rossz történik. Ezért mondjuk, hogy az örömhírt 'el lehet kiabálni', vagy, hogy 'ne igyál előre a medve bőrére'."

A szakember szerint van egy másik oka is annak, hogy miért nem beszélünk az örömeinkről: sokan úgy érzik, hogy ez egyfajta dicsekvés, amit bűnként, szégyenként értékelnek.

"Nagyon nehéz megtalálni közléseinkben azt a keskeny sávot, amelyik a dicsekvés helyett, a saját jó közérzetünkről szól. Félünk attól, hogy nevetségessé válunk, hogy 'elkiabáljuk', hogy irigyeket szerzünk - emiatt inkább a panaszokról, a bánatokról, a megalázottságról, a sértettségről, a mellőzöttségről beszélünk - tehát mindarról, ami a rossz közérzetet hordozza és jelenti - mondja a pszichológus. "Pedig azt gondolom, hogy az élet lényege éppen az, hogy szeretettel és örömmel csináljuk a dolgainkat."

Pénz, pénz, pénz

Hogy az anyagiakról szót ejtünk-e, az C. Molnár szerint elsősorban attól függ, melyik társadalmi réteghez tartozunk.

"Vannak olyan rétegek, ahol a megbecsülésnek egy fontos részét képezi az, hogy kinek, mennyi a jövedelme. Ma Magyarországon már tudható, ki a 100 leggazdagabb ember, olvashatunk interjúkat, ki, hogyan lett sikeres. A másik véglet, amiről tényleg elég sokat lehet hallani és beszélni, az a létminimum környékén élők nehézségei, küzdelmei a mindennapi kenyérért. Ők azzal, hogy beszámolnak a nyomorukról, tulajdonképpen segítségért kiáltanak. Azok viszont, akik sem ide, sem oda nem tartoznak, hanem van egy viszonylag biztos egzisztenciájuk, azok szívesebben hallgatnak. Egyrészt, mert szégyellik, hogy miért nem voltak ügyesebbek, másrészt itt is megjelenik egyfajta félelem, nehogy valamilyen baj, munkanélküliség vagy betegség ezt a biztos megélhetést kockára tegye, nehogy ő is elszegényedjen."