Lindsay Lohan bundát lopott

Vágólapra másolva!
Lindsay Lohan amerikai színésznő, még januárban, egy szórakozóhelyről valaki más bundájában távozott, ám a kabát gazdája nemrég felismerte jogos tulajdonát egy Lohan-ről készült fotón. A bunda azóta "hazakerült" - koszosan, szakadtan, büdösen. A tulajdonos perel.
Vágólapra másolva!

Lindsay Lohan amerikai színésznő ellopott egy bundát egy New York-i szórakozóhelyről, még januárban, és csak hónapokkal később jutatta azt vissza a tulajdonosának, miután megfenyegették, hogy rendőrséghez fordulnak - írja a New York Post. A több ezer dolláros ruhadarab azonban "szakadtan, koszosan és büdösen" került vissza a tulajhoz, ezért a 22 éves nő kártérítési pert indít.

Masha Markova, a Columbia egyetem hallgatója január végén vett részt egy New York-i partin, ahol Lohan is ott volt. Markova leadta 11 ezer dollárt érő nercbundáját a ruhatárba, ahonnan az este végére eltűnt, és legközelebb egy februári magazinban, a színésznőn látta viszont.

"Teljesen biztos voltam, hogy az én kabátom. Azonnal hívtam az ügyvédemet, aki felvette a kapcsolatot Lohan jogi képviselőivel" - nyilatkozta Markova. "Megfenyegettük őket, hogy a rendőrséghez fordulunk. Néhány órával később a szórakozóhely hívott, hogy elhoznának nekem valamit. Nagyon diszkrétek voltak, sem a bunda szót, sem pedig Lindsay Lohan nevét nem ejtették ki a szájukon."

Markova két nappal később kapta vissza a bundát: cigarettától és alkoholtól bűzösen, foltosan, egy hatalmas szakadással a bélésén.

Az egyetemista kártérítési pert kíván indítani a színésznő ellen: nyilvános bocsánatkérést követel, és azt, Lohan fizessen neki tízezer dollárt, "kölcsönzési díjként".

"Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen volt. Ha valaki véletlenül más kabátját viszi el, akkor nem parádézik benne heteken át, és nem teszi tönkre" - mondta a New York Postnak Markova.