Karrierhoroszkóp április 28-tól május 4-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Most minden lehetőséged meglehet arra, hogy fejlődj egy kicsit a munkádban - sőt, akár előléptetés vagy fizetésemelés is várhat rád. A legfontosabb, hogy együtt tudj működni a kollégáiddal, így ugyanis megmutathatod, alkalmas vagy a feladatra. Szerdától nagyobb az esélye annak, hogy hibákat kövess el, mert álmodozó hangulatba kerülhetsz.

Bika (április 21. - május 20.)
Sok konfliktusra kell felkészülnöd, mert ezen a héten sem tudod összeegyeztetni a munkatempódat a munkatársaid ritmusával. Mielőtt rájuk támadnál, és agresszívan próbálnád meggyőzni őket, hogy a te módszered az egyedüli helyes, inkább hallgasd meg őket - magyarázattal mindenképpen szolgálniuk kell neked.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Nagyon bizonytalannak érezheted magad, ezért még intenzívebben dolgozol a következő napokban. Ennek az egyik következménye, hogy jobbnál jobb, újító ötletekkel állhatsz elő (hiszen jobb teljesítményt akarsz nyújtani), de az a veszélye, hogy túlságosan kritikusan szemléled magad és a világot, és túl sokat akarsz kicsikarni az életből egyszerre.

Rák (június 22. - július 22.)
Túlságosan érzékeny hangulatban vagy ezen a héten, és még azokat a dolgokat is az érzelmek oldaláról közelíted meg, amelyekben jobb lenne megőrizni az objektivitásodat. Igyekezz nem elhamarkodottan dönteni, és a sértődöttségedet is tedd félre, amíg tárgyalsz - a gyerekes viselkedésnek nincs helye az üzleti életben (még akkor sem, ha időnként jól esne sírni vagy toporzékolni).

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Szívesen beszélgetnél a munkatársaiddal egy sor nem odaillő dologról - elsősorban saját magadról -, és még azt sem veszed észre, hogy a terhükre vagy. Ők pedig túlságosan kedvelhetnek téged ahhoz, hogy kerek-perec megmondják, nem szívesen fecserésznek veled munkaidőben. Törődj inkább a munkáddal, most egyedül is nagyon jó ütemben haladhatsz.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Érdemes lenne egy kicsit átalakítani a napi rutinodat - vizsgáld esetleg felül, melyek azok a munkafázisok, melyeken gyorsíthatnál, és melyeket hagyhatsz ki nyugodt szívvel. Ha képes vagy változtatni, akkor sokkal nyugodtabbak lesznek a napjaid, mert nem kell kapkodnod. Ha üzleti tárgyalásokat kell lebonyolítanod, tedd ezt meg a hétvégén, kötetlen körülmények között.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Ha teheted, tedd félre azokat a feladatokat, amelyeket egyedül is megcsinálhatsz; a következő napokban nagyon jól tudsz együtt dolgozni másokkal, így érdemes kihasználnod ezt a kedvező időszakot. A munkán keresztül most komoly szövetségesekre, sőt, barátokra is szert tehetsz, akik később rengeteget segíthetnek neked.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Sokkal hatékonyabbá válhatna a munkavégzésed, ha rendet tartanál magad körül - nemcsak fizikai értelemben (pl. az asztalodon), hanem a lelkedben és a fejedben is. Meg kellene tanulnod jobban koncentrálni, mert ezen a héten a szokásosnál is hajlamosabb lehetsz az álmodozásra. Ha kell, írd le mindazokat a feladatokat, amelyeket el akarsz végezni egy-egy napon.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Nyúlj egy kicsit bátrabban a munkához: ha önként jelentkezel, hogy több feladatot és több felelősséget szeretnél, a főnökeid értékelik majd a merészségedet: Arra is legyél felkészülve, hogy nagyobb társaság előtt kell kifejtened az ötleteidet. A hét második felében ügyelj a szokásosnál jobban a határidőkre, mert lehet, hogy egy fontos dolog kiment a fejedből.

Bak (december 22. - január 20.)
Minden gondolatod az anyagiak körül forog, és szinte bármit kész vagy megtenni azért, hogy több fizetést kapj. Nyűgözd le a főnökeidet a pontosságoddal, a szakértelmeddel és a naprakészségeddel - a most befektetett energia később busásan megtérül. Az se baj, ha nem hagyományos módon tálalod a mondanivalódat: készíts például egy érdekes, sok képes prezentációt.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Lépj túl a jelenlegi helyzeten: mindenkinek szüksége van egy kis tavaszi frissességre, még akkor is, ha - látszólag - ragaszkodnak a régi, jól bevált formulákhoz. Most minden lehetőséged megvan arra, hogy meggyőzd a kollégáidat: próbálják ki az általad javasolt új módszereket. Ne csak szóban noszogasd őket, hanem a tényleges munkában is igyekezz elöl járni!

Halak (február 20. - március 20.)
Álmodozó hangulatban vagy egész héten, ennek azonban most ki tudod használni a pozitív vonatkozásait is: egyrészt a "relaxáció" hatására sokkal jobban bírod majd a stresszt, másrészt, ábrándozás közben igen jó ötleteid születhetnek. Azt azonban tudnod kell, hogy alaposan meg kell szűrnöd az információkat, hogy a tökéletes üzenethez eljuthass.