Japán spenótleves

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
5 dkg vékony üvegtészta, 10 dkg friss spenótlevél, 2 db csirkeleves kocka, 1 evőkanál szaké, só, darált bors, 1 evőkanál szezámolaj, 2 evőkanál szójaszósz

Elkészítése:
Melegítsünk fel egy kis lábasban vizet körülbelül hatvan fokosra, majd vegyük le a tűzről és tegyük bele a kis darabokra összevágott üvegtésztát.

Hagyjuk benne pár percig, míg a tészta megpuhul, majd szűrjük le, és hideg vízzel hűtsük le alaposan.

Forraljunk fel egy fazékban két liternyi vizet, majd tegyük bele a leveskockát (készíthetjük maradék húslevesből is). Ízesítsük a szakéval, kevés darált borssal, szójaszósszal, és ha szükséges sóval, majd forraljuk fel.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tegyük bele a vékony csíkokra felmetélt spenótlevelet, és az üvegtésztát, majd tálaljuk leveses tálkákba. Tetejét pár csepp szezámolajjal csorgassuk meg. A bátrabbak chilis olajat is csorgathatnak rá.