Nicole Kidman a nőkért kampányol

Vágólapra másolva!
Nicole Kidman ausztrál színésznő, az ENSZ jószolgálati nagykövete arra kéri a világ kormányait, hogy tegyenek meg mindent a nők elleni erőszak megállításáért, mert - mint mondta - ez az "emberi jogok legszélesebb körű megsértése".
Vágólapra másolva!

Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál színésznő, az Egyesült Nemzetek Szövetségének jószolgálati nagykövete egy, a napokban tartott sajtótájékoztatón arra kérte a világ kormányait, hogy lépjenek fel nagyobb erővel a nők elleni erőszak megállításáért.

"Minden harmadik nőt valamilyen módon erőszak ér az élete során, legalább egyszer. Ez elképesztő statisztika, mégsem teszünk ellene semmit" - mondta a New Yorkban tartott sajtótájékoztatón a hét hónapos terhes Kidman, aki a nők ellen elkövetett erőszakot az "emberi jogok megsértésének egyik legsúlyosabb és legszéleskörűbb formájának" nevezte.

A Hideghegy című film főszereplője 2006 óta dolgozik az UNIFEM-mel, az ENSZ nőkkel kapcsolatos részlegével.

Kidman nemcsak az államok vezetőit, hanem "az egyszerű embereket" is arra kérte, hogy adják a nevüket a Mondj nemet a nők elleni erőszakra kampányhoz, és a felszólalásában a civil szektort is bátorította: lépjenek fel határozottan a cél érdekében.

"Szeretném, ha a nők védelme a világon mindenütt az államok egyik legfontosabb feladatává vállna" - közölte a színésznő. "Igazán szívügyem ez a program, mert gyerekeim vannak, most várom a kisbabámat, és nem akarom, hogy a olyan világba szülessen, ahol a nőket bántalmazhatják és megalázhatják."