Szerelmi horoszkóp április 17-től április 23-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Nehezen veszed rá magad a romantikára, úgy érzed, hogy a munkádra most sokkal jobban kell figyelned, mint a partneredre. Szerencsére, a héttvégén egy kicsit lazíthatsz, és teljes figyelemmel fordulhatsz a szerelmed felé. Beszélgessetek nyugodt szívvel az érzelmeitekről: mondd el neki nyíltan, ha esetleg nem érzed teljesen biztonságban magad, vagy már túl soknak tartod az elvárásait. Ha esetleg még párt keresel magadnak, akkor legyél felkészülve egy kínos találkára - szerencsére a helyzet rádöbbenthet arra, hogy nem kell feltétlenül erőltetni egy kapcsolatot.

Bika (április 21. - május 20.)
Lehetséges, hogy komoly változások következnek be a szerelmi életedben, ám ez téged egyáltalán nem zavar, sőt, kifejezetten örömmel tölthet el, hogy kilépsz a régi posványból - ez természetesen nem jelenti azt, hogy szakítasz a partnereddel, lehet, hogy más módon alakítjátok át az életeteket. A magányosoknak sem kell aggódniuk: mindössze nyitottan kell járni a világban, és akkor olyan váratlan helyről érkezhet egy új szerelem, amire még álmodban sem gondoltál volna. Különösen jól érezheted magad - és randira is hívhatnak -, ha részt veszel valamilyen sporteseményen.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Nem érdemes tovább várnod arra, hogy a kedvesed tegye meg az első lépést, inkább ragadd magadhoz az irányítást - még akkor is, ha a lelked mélyén húzódozol ettől. Szerencsére a párod nagyon nyitott, kész meghallgatni téged, sőt, még az "utasításaidat" is boldogan követi. Egyszerűen annyira ellenállhatatlannak talál, hogy minden hajlandó megtenni érted. Használd ki hát a lehetőséget: csapjatok egy hatalmas, hancúrozós, fergeteges hétvégét, amikor csak egymással foglalkoztok.

Rák (június 22. - július 22.)
Rengetg érzelmi energiád lesz az elkövetkező napokban, hogy helyrerakd mindazokat a kapcsolataidat, amelyek az elmúlt időszakban rosszul alakultak. Sőt, a saját fejedben is képes vagy rendet tenni - tisztázhatod, hogy mit is akarsz, és főleg kitől akarod mindezt. Ha még társat keresel magadnak, akkor a hét végén érdekes élményeben lehet részed: olyan ember ébreszti fel az érzékeidet, akire egyáltalán nem gondoltál lehetséges szerelmi partnerként - sőt, lehet, hogy kifejezetten ellenségesen viselkedtetek eddig egymással.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Különösen jó napoknak nézel elébe: érzékiséged szinte virágzik, találékony, élénk és kezdeményező vagy a szerelemben. Ráadásul, igen bájosan és vonzóan viselkedsz, ezért lehet, hogy még olyan emberek is felfigyelnek rád (sőt, próbálkozhatnak is nálad), akik eddig közömbösen fordultak feléd. Használd ki ezt a lehetőséget, elsősorban azért, mert ez a feldobott hangulat nem tart örökké. A jövő hét eleje már sokkal nyugodtabb, csendesebb lesz, a szerelem helyett inkább a befelé forduláson lesz a hangsúly.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Bár nagyon vágysz a megértésre és a romantikára, inkább egy kicsit "parkolópályára" teszed a szerelmi ügyeidet a következő napokban. Úgy gondolod ugyanis, hogy amíg a munkádban, a karrieredben nincs rend, úgysem tudnál a kedvesedre figyelni. Ne tegyél elhamarkodott kijelentéseket, mert lehet, hogy nagyon megbánod őket - inkább várj néhány napot, amíg minden energiáddal a szerelemre tudsz koncentrálni. Ha még magányos vagy, akkor a hétvégét töltsd inkább a barátaiddal, ne pedig azzal, hogy partnerre vadászol.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Érdemes lenne randevúzással töltened a következő napokat - még akkor is, ha már egy ideje párkapcsolatban élsz. Annyira kedves és elbűvölő vagy ugyanis, és annyira élvezed a pároddal töltött órákat, hogy nagyon szép élményeket szerezhettek mindketten. Ha pedig még egyedül vagy - de már van kiszemelted - akkor ideje kezdeményezned, és kedves telefonokkal, e-mailekkel vagy üzenetekkel szórakoztatni őt. Legyél nyitott és határozott, de ne tolakodó. Ha valami miatt elutasít, akkor inkább ne erőltesd a közeledést.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Ülj le egy kicsit beszélgetni a szerelmeddel, és most - a változatosság kedvéért - legyél te az, aki hallgat. A kedvesednek sok mondanivalója lehet, talán a legféltettebb titkait is elárulja, ha látja rajtad, hogy megbízhat benned. Ha még magányos vagy, akkor a randevúkat szervezd különleges, egzotikus éttermekbe - a közös élmények még közelebb hozhatnak téged és a választottad. Legyél egy kicsit nagyvonalúbb a szokásosnál, és vállald magadra a fizetést: ezzel biztosan jó benyomást teszel majd a partneredre.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Még a szokásosnál is nyitottabb leszel, ez pedig megrémisztheti a szerelmedet: lehet, hogy nehezen viseli a szókimondó stílusodat vagy a túlzott őszinteségedet. Ezért próbáld meg egy kicsit jobban megválogatni a szavaidat, ha vele beszélsz, nehogy elriaszd magadtól. A jövő hét elején sokkal kevesebb időd marad a romantikára, sűrű napoknal nézel elébe, amikor rengeteg dolgot kell elintézned. A barátaid és a kedvesed azonban meglepő módokat találnak arra, hogy felvidítsanak, és kirángassanak a mókuskerékből.

Bak (december 22. - január 20.)
Igen ideges és feszült napjaid lehetnek - elsősorban munkahelyi ügyek miatt - így akkor se tudsz a kedvesedre figyelni, ha ő igényelné ezt. Próbáljatok minden napra beiktatni egy-két olyan órát, amikor csak egymással foglalkoztok: mondjuk, határozzátok el, hogy mindig együtt vacsoráztok. Ha még párt keresel magadnak, készülj fel a sűrű napokra, sokan kereshetnek, érdeklődhetnek utánad. Még ha nem is találsz magadnak senkit, akkor is jól eshet a többiek figyelme.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Egyáltalán nem leszel könnyű helyzetbe, mert a kedveseddel való kapcsolatodban felül kell vizsgálnod jó néhány dolgot: az életetek - legalábbis szerinte - egyáltalán nem olyan boldog és kiegyensúlyozott, mint ahogyan azt te eddig hitted. Minden esélyed megvan arra, hogy visszahódítsd őt (persze, csak ha akarod), ha kész vagy változtatni a hozzáállásodon, és elismered, hogy hibáztál. Beszélj neki minél többet a gondolataidról: ellenállhatatlanul szexinek találja majd az intelligenciád.

Halak (február 20. - március 20.)
Legyél nyitott, kezdeményező és bátor ezen a héten, ami a szerelmi ügyeket illeti: a partnered, vagy kiszemelted ugyanis bátorításra szorul - valami miatt tart egy kicsit a reakcióidról. Próbáld meg rábeszélni egy romantikus belvárosi estére, vacsorával, sétával, esetleg mozival vagy színházzal. A jövő hét elején magadra is figyelj oda egy kicsit jobban: ha ugyanis a szerelmi ügyeid jobban mennek, hajlamos lehetsz elengedni magad, és hamar "felugrik" rád néhány plusz kiló...