Vágólapra másolva!
Sean Penn amerikai színész és felesége, Robin Wright Penn meggondolták magukat, és mégsem akarnak elválni - derült ki nyilvánosságra került bírósági papírokból, amelyekben a pár azt kéri, tekintsék tárgytalannak a házasság felbontására vonatkozó kérelmüket.
Vágólapra másolva!

Sean Penn Oscar-díjas színész, és felesége, Robin Wright Penn amerikai színésznő mégsem válnak el.

A TMZ.com internetes portálon bemutatott hivatalos papírok szerint a pár a hét elején újabb kérvényt nyújtott be a San Francisco-i bíróságra - amit szinte azonnal elfogadtak -, melyben azt kérik, hagyják figyelmen kívül a decemberi, a házasság felbontására irányuló kérelmüket.

Amerikai pletykalapok szerint a színész már hetek óta könyörög a feleségének, hogy fogadja vissza - annak ellenére, hogy nemrég még egy topmodellel mutatkozott együtt.

"Sean szinte óránként hívja telefonon Robint, és könyörög, hogy bocsásson meg neki, és kezdjék újra" - árulta el egy magát megnevezni nem kívánó forrás a Star magazinnak. "Robin egy ideig hajthatatlan volt, de aztán rájött, hogy még mindig szereti Seant."

A két színész szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a hírt, és további információkat sem árult el.

Penn és felesége 11 évig voltak együtt, két közös gyermekük van.