Táncosába szerelmes Geri Halliwell

Vágólapra másolva!
Geri Halliwell brit énekesnő, a Spice Girls együttes tagja összejött az egyik háttértáncosával, Ivan "Flipz" Velezzel.
Vágólapra másolva!

Geri Halliwell brit énekesnő, a Spice Girls együttes tagja újra szerelmes: választottja Ivan "Flipz" Velez táncos, akivel a lányegyüttes nemrég véget ért turnéján jöttek össze.

"Geri és Flipz már évek óta ismerik egymást, Geri egyik videoklipjében is együtt dolgoztak" - árulta el az énekesnő egyik ismerőse a Sun című brit napilapnak. "Jó barátok voltak, de a turnén egymásba szerettek. Bár mindketten úgy gondolták, hogy a közös munka végén elválnak az útjaik, de egyszerűen nem bírták egymás nélkül."

"Flipz ráadásul nagyon szereti Geri kétéves kislányát, Bluebellt" - tette hozzá a barát.

Az énekesnő - aki egy hétvégi rendezvényen jelent meg először nyilvánosan új szerelmével - nem árult el semmit a kapcsolatukról, csak annyit közölt az újságírókkal, hogy "nagyon jól érzi magát".