Jessica Simpson kórházba került

Vágólapra másolva!
Jessica Simpson amerikai énekesnő kórházba került. A szóvivője szerint csak kisebb vesefertőzésről van szó, és a híresség "a körülményekhez képest jól van - sőt, néhány órája már ki is engedték.
Vágólapra másolva!

Jessica Simpson amerikai énekes-színésznőt, a Hazárd megye lordjai című film főszereplőnőjét még a múlt hét végén kórházba szállították, egy kisebb vesefertőzéssel. A legújabb hírek szerint Simpsont néhány órája hazaengedték.

"Jessica a körülményekhez képest jól van, szerencsére nem volt komolyabb baja" - mondta a híresség szóvivője. "Pénteken lett rosszul, magas láza és nagy fájdalmai voltak."

Simpsont a Los Angeles-i Cedars-Sinai központban kezelték - bennfentesek szerint lehetséges, hogy visszarendelik egy újabb kivizsgálásra.

Simpson néhány hete azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy meglátogatta a Kuwaitban állomásozó amerikai csapatokat. Az énekesnő "elvárásairól" ellentmondásos hírek jelentek meg: állítólag külön repülővel utazott, kikövetelte magának az öt csillagos ellátást, az asszisztensén kívül pedig a fodrásza is elkísérte. A híresség szóvivője azonban cáfolta ezeket a híreket: "egész nap a csapatokkal van, barakkban alszik, és a katonákkal együtt étkezik" - közölte Cindi Berger.