Vágólapra másolva!
Minden szülő rémálma, hogy egyszer cigarettázáson vagy az alkoholos pohár ürítésén kapja gyermekét, a könnyű és nehéz drogok kipróbálásáról nem is beszélve. Egy nemrégiben megjelent kutatási eredmény azt mutatja, hogy egyre több és egyre fiatalabb tizenéves jár legalább egyszer a tilosban. A szakemberek szerint, még ha megdöbbentő is, nem kirívó a hazai helyzet, ám hatékony kezeléséhez némi szemléletváltásra is szükség lenne.
Vágólapra másolva!

Szinte biztos, hogy a mai felnőttek többségének van legalább egy olyan emléke, amikor titkban, a nyári táborban - a merészebbek az iskolai WC-ben - kipróbálták a szülőktől csent vagy a sarki kisboltban száljával vett cigarettát, esetleg a tinidiszkóban lehúzták az első pohár vörösboros kólát, majd hosszas fogmosással és dezodorálással próbálták a "bűnüket" otthon titkolni.

Egy a nemrégiben kiadott ÁNTSZ-jelentés szerint ez ma sincs másképp - csak éppen az arányok látszanak kissé megnövekedni bizonyos korcsoportoknál. Németh Ágnes, az ÁNTSZ Országos Gyermek-egészségügyi Intézet kutatásvezetője arról számolt be arról, hogy az adatok azt bizonyítják: a jelenleg dohányzó fiatalok 63,2 százaléka naponta gyújt rá, a fiúk 67,6 százaléka, a lányok 58,8 százaléka. A hetente dohányzó fiatalok aránya az életkorral nő.

Az alkohol kipróbálása mind a két nem esetében magas arányú, és ugyancsak növekszik az életkor előrehaladásával: a 11. évfolyamra (vagyis 17 éves korukra) több mint 90 százalék azoknak az aránya, akik már ittak valamilyen alkoholt.

A lányok alkoholfogyasztása az általános iskolás osztályokban jelentősen kisebb arányú, azonban a felsőbb évfolyamokban már "utolérik" a fiúkat. Az anonim kérdőíveket kitöltő serdülők válaszai alapján elmondható: a 9. évfolyamosok 40 százaléka, míg a 11. évfolyamosok 60 százaléka már legalább kétszer lerészegedett életében.

A kábítószer-fogyasztási szokásokról a középiskolás korú fiatalokat kérdezték meg. A felmérés szerint a 9-11. osztályos tanulók 20,3 százaléka fogyasztott már életében valamilyen illegális szert, a leggyakrabban a cannabisszármazékokat próbálták ki: marihuánát, hasist.

Feljövőben a lányok

Varga Orsolya, a Nemzeti Drog Fókuszpont helyettes vezetője a kutatás eredményeit látva azt mondja, a fiatalok kábítószer-használata, illetve kipróbálása tekintetében Magyarország a legtöbb esetben az Európai Unió középmezőnyében van, nem jellemző a feltűnően nagy különbség az egyes megállapított értékek között. Ami meglepő, hogy a lányok jóval bátrabban e téren, mint egy-két évtizeddel ezelőtt.

"A lányokra húsz évvel ezelőtt jóval kevésbé volt jellemző, hogy rendszeresen dohányoztak vagy alkoholt fogyasztottak, náluk nagyobb növekedést tapasztaltunk, és mostanra gyakorlatilag elérték a fiúk szintjét" - mondja dr. Németh Ágnes. "De ez nem csak magyarországi tendencia: Nyugat-Európára és Kelet-Európára egyaránt jellemző. A lányoknál erőteljesebben emelkedett mind a kipróbálási, mind a fogyasztási arány, egészen közel kerültek a fiúkhoz. Ebben nagyon komoly szerepet játszhat az emancipáció, a férfi és női szerepek közötti különbségek csökkentek az elmúlt évtizedekben."

A fiatalok egyszeri megkérdezésével összegyűjtött adatok arra sajnos nem alkalmasak, hogy az ok-okozati összefüggéseket meglássák, vagy arra konkrét bizonyítékokat szerezzenek, de nagyvonalú következtetést levonhatnak belőlük a kutatók.

A szerfogyasztásnál mint rizikómagatartásnál mindenképpen fontos tudni, hogy számos tényező befolyásolja a kipróbálást, illetve a rendszeres fogyasztóvá válást.

"Kamaszokról van szó - mondja Németh. - A kipróbálásnál feltétlenül szerepet játszik, hogy ennek az életkornak sajátossága a fiatalok élménykereső magatartása. Szeretnének kipróbálni mindenféle új, izgalmas dolgot, és az sem elhanyagolható tényező, hogy ez a szülőktől való függetlenedés korszaka, átmeneti időszak a gyermekkor és a felnőttkor között, és bizony sokszor szeretnének a fiatalok felnőttebbnek látszani. A szociális érintkezésnek is nagy szerepe van. Társas kapcsolatok, elsősorban a kortárs kapcsolatok nagyon fontossá válnak ebben az életkorban és a társas érintkezéseket is megkönnyíti a különböző feszültségoldó, gátlásokat csökkentő szerek használata. Ha valaki komolyabb fogyasztóvá válik, akkor biztosan vannak a háttérben erőteljesebb dolgok, akár családi konfliktusok, akár egyéb probléma."

Hogy vagyunk, hogy vagyunk?

A kutatás része volt a szubjektív jóllét vizsgálata is. A lányok ebben a tekintetben minden életkorban és minden vizsgálati időpontban rosszabb képet mutattak, mint a fiúk.

Pszichoszomatikus tünetekre vonatkozóan 1993-ig visszamenően állnak rendelkezésre adatok. A gyomor-, hát- és fejfájás gyakorisága némiképp növekedett mindkét nemnél - a lányoknál intenzívebben.

A depresszív vagy zavart hangulattal jellemezhető fiatalok arányára vonatkozóan, mintegy 10 évre visszamenően vannak adatok. Három felmérés (1997, 2002, és 2006) adatai szerint, a fiúknak mintegy 20%-a, a lányoknak mintegy 30%-a sorolható ebbe a rizikócsoportba, alig van eltérés az egyes évek adatai között.

Németh Ágnes hangsúlyozza: a depresszív hangulat nem egyenlő a depresszióval mint klinikai betegséggel.

"Bár az ilyen fiatalokat veszélyeztetett csoportnak nevezhetjük a depresszió mint betegség szempontjából, de kijelenteni azt, hogy depressziósok, nem lehet, annál is inkább, mert semmiképp sem szabad szem elől téveszteni, hogy serdülőkorban nagyon jellemző az érzelmi labilitás, például a hormonváltozások miatt."