Fergie férjhez megy

Vágólapra másolva!
Eljegyezte a barátja, Josh Duhamel Fergie-t, a Black Eyed Peas együttes énekesnőjét; azt még nem tudják, pontosan mikor tartják az esküvőt.
Vágólapra másolva!

Josh Duhamel amerikai színész megkérte barátnője, Fergie kezét - a pár három éve van együtt, de csak most döntöttek úgy, hogy szeretnének összeházasodni. A pletykákat a színész szóvivője hivatalosan is megerősítette, bár azt elmondta, nem karácsonykor történt az eljegyzés.

"Csak annyit mondhatok, hogy Josh a közelmúltban kérte meg Fergie kezét" - közölte a szóvivő.

"Fergie egymás után hívta fel a barátait, és mindenkinek elújságolta, hogy menyasszony" - árulta el az énekesnő egyik ismerőse a People magazinnak tegnap. "Azt mondta, ő a legboldogabb lány a világon."

Az esküvő pontos időpontját még nem tűzték ki.

A 32 éves énekesnő korábban azt nyilatkozta, "tulajdonképpen már házasok" Josh Duhamellel, csak a hivatalos ceremónia várat még magára.

"Őrülten szerelemes vagyok Josh-ba, ő a tökéletes férfi" - mondta Fergie a Blender magazinnak. "Megért engem, és nagyon tisztel. Nem is kívánhatnék ennél többet."