Brendan Fraser válik

Vágólapra másolva!
Brendan Fraser amerikai színész, a Múmia című film főszereplője kilenc év után elválik feleségétől, Aftontól. A párnak három közös gyermeke van, akiket ezentúl is együtt nevelnek majd.
Vágólapra másolva!

Brendan Fraser amerikai színész, a Múmia című film főszereplője elválik feleségétől. Fraser és Afton Smith színésznő 1997-ben házasodtak össze, és három közös gyermekük van: Griffin, Holden és Leland - a legidősebb öt, a legkisebb pedig egy éves.

"Továbbra is közeli barátok maradnak, és közösen nevelik a gyerekeket" - közölte hivatalos közleményben Fraser szóvivője, Ina Treciokas. "Mindent megtesznek majd azért, hogy jó kapcsolat maradjon meg közöttük."

A 39 éves színész nem kívánta kommentálni a hírt, így azt sem lehet tudni, mi vezetett végül a váláshoz. A barátainak állítólag csak annyit mondott, "kifejezetten örül" annak, hogy új életet kezdhet.