Lily Allen gyereket vár

Vágólapra másolva!
Lily Allen hivatalosan is bejelentette, hogy első gyermekével várandós. "Hidegzuhanyként ért a hír"- nyilatkozta a brit énekesnő.
Vágólapra másolva!

Lily Allen brit énekesnő gyereket vár - a hírt maga a híresség jelentette be, a szóvivője pedig hivatalosan is megerősítette.

"Örömmel erősíthetem meg, hogy Lily és a barátja, Ed, gyermeket várnak" - közölte a brit lapokkal az énekesnő szóvivője. "Lily és a baba egészsége most a legfontosabbak. Mivel a terhesség igen korai szakaszában járnak, semmilyen más információt nem árulhatok el."

A Smile című szám előadója már egy hónapja tudja, hogy várandós, de eddig csak a szűk családjának árulta el a nagy hírt.

"Lily a szüleinek és a barátainak mondta csak el, hogy gyerekük lesz. Egyszerűen hidegzuhanyként érte a hír, de ugyanakkor nagyon boldogok is. Lily számára elsődleges fontosságú a család, és egyáltalán nem bánja, hogy ilyen fiatalon lesz anya" -mondta a Daily Mail magazinnak Allen egyik ismerőse.

Allen és barátja, Ed Simons, a Chemical Brothetrs együttes egyik tagja szeptemberben kezdtek randevúzni - jelenleg azt tervezik, közösen vesznek egy vidéki házat. Allen még a jövő év elején szeretné befejezni második albumának felvételeit, majd vissza kíván vonulni, hogy csak a babával foglalkozhasson.