Félmeztelenül mászkált az utcán Amy Winehouse

Vágólapra másolva!
Kisírt szemmel, mezítláb, félmeztelenül kapták lencsevégre a fotósok Amy Winehouse brit énekesnőt - az híresség szóvivője azt állítja, csak "megijedt" valamitől.
Vágólapra másolva!

Lesifotósok kisírt szemmel, mezítláb, farmerban és piros melltartóban kapták le a hét végén egy londoni utcán Amy Winehouse brit énekesnőt.

Szóvivője szerint a 24 éves hírességet vasárnap hajnalban "nagy zaj" verte fel, ezért "kiment a lakásból, hogy kiderítse, mi folyik ott", ekkor találkozott a fotósokkal - szemtanúk viszont azt állítják, Winehouse láthatóan "várt valakit".

"Amy nagyon furcsán viselkedett, fel-le mászkált az utcán" - mondta az egyik járókelő a Daily Mail című brit napilapnak. "Szomorúnak és bizonytalannak látszott."

Az énekesnő anyósa szerint Amy "többet kábítószerezik, mint valaha" és "egyszerűen képtelen összeszedni magát".

Winehouse drogfüggőségét augusztusban egy klinikán kezelték, ám pár héttel ezelőtti birminghami koncertjén ismét nagy csalódást okozott rajongóinak, mikor szemmel láthatóan betépve dülöngélte és kornyikálta végig az előadást. Azóta orvosai utasítására minden idei felkérését lemondta.

A szóvivő többek között azzal magyarázta énekesnő állapotát, hogy nagyon megviseli férje, Blake Fielder-Civil letartóztatása. A szintén kábítószeres férfit azért tartják őrizetben, mert megpróbálta megvesztegetni az ellene súlyos testi sértés miatt indított eljárás tanúit.