Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold a Bak csillagjegyben halad, szextilben áll az Uránusszal. Nagyon jó ötleteink lehetnek, és érdemes átgondolnunk, hogy miként ültethetnénk át ezeket a gyakorlatba.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold a Bak csillagjegyben halad. Gondolkodjunk el azon, hogy táplálkozásunk biztosítja-e számunka a megfelelő ásványianyag-mennyiséget. Ha úgy találjuk, hogy kevés vitamint fogyasztunk, akkor biztosítsuk ezt magunknak valamilyen étrendkiegészítő formájában. Ennél azonban ideálisabb, ha sok zöldségfélét fogyasszunk, méghozzá nyers állapotban.

Hangulatunk nagyon objektív lehet a mai napon. Tisztábban látjuk a kapcsolatainkat, kevésbé jellemző ránk, hogy a hangulataink befolyásolnának minket. Érdemes őszinte beszélgetéseket folytatnunk a családunkkal vagy munkatársainkkal, hiszen felismerhetjük, hogy együtt kell működnünk a siker érdekében.

Ma a Hold szextilben áll az Uránusszal. Nagyon jó ötleteink lehetnek, és érdemes átgondolnunk, hogy miként ültethetnénk át ezeket a gyakorlatba. Megnövekszik a szabadságigényünk is, tehát fordítsuk a nap egyik felét olyan tevékenységre, amelyet igazán szeretnünk.