Hasonló a hasonlónak párja

Vágólapra másolva!
Suba a subához, guba a gubához - vélték nagymamáink, bár ők inkább az anyagi helyzet, a kultúra, az azonos vallás hasonlóságát tartották fontosnak. De vajon a külső jegyeket tekintve mi motiválja az embert, amikor párt választ? Skót kutatók szerint itt is érvényes "hasonló a hasonlóhoz illik" elv - ám a magyar szakemberek szerint a kérdés ennél jóval összetettebb.
Vágólapra másolva!

"Ha az utcán látnak bennünket, sokan mosolyognak, de én fel sem veszem." - mondja Ágota, aki magas, izmos, vékony testalkatú. A férje ugyanakkor "legalább kétszer olyan nehéz", mint ő, ráadásul egy fejjel alacsonyabb.

"Olyan, mint a Danny DeVito!" - neveti el magát. "Egyszerűen imádnivaló, szórakoztató, vicces, sármos, talpig úriember és csodálatos apa, de én nyilván elfogult vagyok. Persze a barátnőim meghökkentek, amikor először megláttak minket, de szerintem, mostanra már mindegyikük irigyel." Ágotáék házassága 12 éve működik, úgy, hogy komolyabb konfliktusuk sem volt. Egyszerűen boldogok egymással.

Persze Ágota és Botond szerelme lehet akár a kivétel is, ami erősíti a szabályt. A Magyar Dietetikusok Szövetsége a hírlevelében egy skóciai kutatás eredményeiről számolt be, amely arra kereste a választ: befolyásolják-e párválasztási szokásaink a túlsúlyosok számának növekedését?
A skót kutatók arra jutottak, hogy "a nem véletlenszerű párválasztás hozzájárulhat az elhízás terjedéséhez. Ennek oka lehet, hogy a túlsúly már egyre fiatalabb korban megjelenik, így a tinédzserek és kora húszas éveikben levők könnyebben kategorizálnak, hogy partnerük a "macis-duci" vagy inkább "inas-csontos" típushoz tartozik-e. Kiderült, hogy a párválasztásnál a hozzánk hasonló társat választjuk."

Csábi Orsolya pszichológus szerint azonban ez az állítás igencsak elnagyolt és általános. A szakember ugyanis úgy véli, a párválasztás lényegesen összetettebb folyamat. "A testtömeg-index és a testalkat is egész életünkben változik, attól függően, milyen életmódot folytatunk"- magyarázza a pszichológus.

A szerelem tudattalan, a házasság tudatos

"Amikor párt választunk, a tudattalan választásainknak kevés köze van a saját testalkatunk formájához" - mondja Csábi Orsolya. "Sokkal inkább meghatározó a szüleink fiatalkori testalkata." A pszichológus szerint a férfiak nőideáljai gyakran hasonlítanak édesanyjuk fiatalkori alakjára, testalkatára, vagy azon nőkére, akikkel a kisfiúk gyerekkorukban sok időt töltöttek együtt. A nők viszont ennél kicsit bonyolultabbak: náluk a férfiideál folyamatosan és gyakrabban változik: a tudattalanban olyan formában kódolódik, amely az éppen aktuális személyiségfejlődési állapotukhoz illik, illetve, hogy mennyire áll kontrasztban a korábbi férfiideálokkal - állítja Csábi Orsolya.

A szakember hangsúlyozza: a párválasztásaink mögötti tudattalan folyamatokban döntően a férfi-női minőségekben rejlő, aktuális fejlődési krízis megoldása iránti igény játszik szerepet.

"A tudattalan természete az ismétlés, és addig vonzzuk be ugyanazt, amíg nem tanuljuk meg belőle azt, amire szükségünk van"- mondja Csábi Orsolya, miközban arra is felhívja a figyelmet, hogy a tudatos, már integrált tulajdonságok is beleszólnak a párválasztásba: "Tudatosan is keresünk bizonyos minőségeket mind a férfiakban, mind a nőkben, mert az már "bevált", azzal tudjuk, hogy jól működünk együtt. Itt az életstílushoz, a táplálkozási szokásokhoz, a kedvenc mozgásformákhoz, a hobbikhoz, a közös időtöltésekhez választunk társat elsődlegesen. Ahhoz választunk, akivel jól el tudjuk képzelni az életet napról napra, egészen hosszú távon is. A szerelem a tudattalan választás élménye, az elköteleződés hosszú távon a tudatos választás élménye."

Boldogan élnek, egymáshoz híznak

Az általunk megkérdezett emberek inkább a pszichológus okfejtését támasztják alá. Gyuri, aki kifejezetten vékony testalkatú, arról számolt be, hogy mindenféle barátnője volt már: alacsony, magas, kismellű, molett, nagyon dagi, és tökéletes testű. Egyvalami azonban közös volt bennünk: mindegyikük szép volt - legalább is Gyuri szerint. Ő ugyanis a gusztusos lányokat kedveli, akiknek van stílusuk, kisugárzásuk - ez azonban a testalkattól független.

Forrás: [origo]


Ő ugyan nem alakváltó - öröklött a sovány alkata, és bármennyit ehet, nem hízik - de elmesélte egy barátja történetét, aki kifejezetten girnyó testalkatú volt, de oda volt testesebb nőkért. "Végül elvett egy lányt, aki kicsit husibb volt, és mostanra mindketten szépen kikerekedtek - egymáshoz híztak."

Nem kilóra válsztunk

Az Accordia házasságközvetítő tulajdonosa sem hiszi, hogy a telt idomokkal rendelkező emberek feltétlenül hasonlókat választanak társnak. Sőt, Gerencsér Zsuzsanna szerint a legtöbb társat kereső nem is tudja részletesen leírni, milyennek képzeli el jövendőbelijét.

"Ezt nem igazán tudják precízen megfogalmazni. Persze van egy-két ritka kivétel, aki oldalakon keresztül sorolja, milyen elvárásai vannak, de általában azt mondják, hogy nézzen ki valahogy, legyen csinos. Az már bőséges részletezés, ha elmondja, hogy a szőkéket vagy a barnákat kedveli jobban."

Az iroda tulajdonosa külön nem kérdez rá, milyen testalkatú párra vágyik az ügyfél. Úgy véli,párt nem kilóra választ az ember.

"Vannak persze, akik kikötik, hogy ne legyen kövér, de legalább ennyien vannak, akik nem szeretnének túl sovány társat" - mondja Gerencsér Zsuzsanna, aki amikor egy ügyfélnek potenciális partnereket mutat, megpróbálja a két embert egymás mellett elképzelni, mivel úgy gondolja egy kapcsolat akkor lehet tartós, ha hasonlóak a felek. "Megpróbálok figyelni arra, hogy hasonlítsanak egymáshoz, de azért előfordul, hogy nem olyanok jönnek össze, akik öszzeillenének. Ezt biztosan nem lehet számítógéppel kiszámolni."

Aztán az is kiderül, hogy a hasonlóság sokkal fontosabb az ügyfelek számára, akkor, amikor arról esik szó, lehet-e közös témájuk a jövőben. "Amikor a hölgyeket arról kérdezzük, milyen szempontok alapján választanak, akkor a leggyakrabban azt mondják: fontos, hogy hasonlóan gondolkodjanak" - állítja Gerencsér Zsuzsa.