Bakonyi csirkemell

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 csirkemell filé, 20 dkg csiperkegomba, 2 szál újhagyma, 1 evőkanál vaj, fél pohár tejföl, 2 evőkanál olívaolaj, fél evőkanál pirospaprika, 2 ág kakukkfű, fél teáskanál sült csirke fűszerkeverék, 1 evőkanál étkezési keményítő, fél csokor petrezselyem- és kaporlevél, só, darált bors

Elkészítése:
Daráljunk borsot a csirkemellek mindkét felére, majd csorgassuk meg őket olívaolajjal. Tegyük egy tányérra a húsdarabokat, majd szórjuk meg kevés sóval és a sült csirke fűszerkeverékkel. Tépkedjünk rá kakukkfűleveleket, takarjuk le fóliával, és tegyük legalább egy órára a hűtőszekrénybe.

A gombaszószhoz vágjuk nagyobb cikkekre a megmosott gombafejeket, majd forrósítsuk fel a vajat egy lábasban. Tegyük bele a gombát, fűszerezzük darált borssal, kevés sóval és pároljuk közepes lángon 5-6 percig.

Szórjuk rá a pirospaprikát, keverjük jól össze, majd öntsük fel egy deci vízzel. Ha felforrt, sűrítsük be hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel, majd tegyük hozzá a tejfölt.

Adjuk hozzá az összevágott petrezselyem- és kapor zöldjét, valamint a felkarikázott újhagymát. Ha összeforraltuk, vegyük le a tűzről.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel egy evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a befűszerezett csirkemelleket. Közepes lángon mindkét oldalát süssük három-három percig. Hamarabb átsül a csirke, ha egy nehezebb lábassal lepréseljük.

Ha elkészült, szeleteljük fel a húst, majd tálaljuk nagy tányérra, tetejére kanalazzunk a gombaszószból. Köretnek galuskát, párolt brokkolit és sült tököt is készíthetünk mellé.