Britney csak felügyelettel láthatja a gyerekeit

Vágólapra másolva!
Britney Spears kontra Kevin Federline gyeremekelhelyezési perben a láthatás körüli kérdések is megválaszoltattak: aznap, amikor az énekesnőnek át kellett adnia a fiait, Jayden Jamest és Sean Prestont az apjuknak, a bíróság úgy döntött: az énekesnő két naponta láthatja fiait - de csakis felügyelettel.
Vágólapra másolva!

Miután hétfőn a bíróság úgy döntött, hogy Britney Spears-nek át kell adnia a gyermekeit apjuknak, Kevin Federline-nak, szerdán - a fiúk átadásának napján - a láthatásról is dönött. Eszerint a kétéves Sean Preston és az egy éves Jayden James az apjuknál maradnak, de Briney kétnaponta meglátogathatja őket - igaz nem maradhat velük hármasban, felügyelet nélkül.

A tegnapi zártkörű meghallgatásra, Federline kék öltönyben érkezett - napszemüvege alatt a jobb szeme egy fekete szemfedővel volt leragasztva - adta hírül az MSNBC.Ügyvédje, Mark Vincent Kaplan a sajtónak később elmondta: ügyfele szeme begyulladt, és nem érheti erős fény.

Spears nem jelent meg a tárgyaláson: őt az ügyvédje Sorrel Trope képviselte. Egyes szematnúk látták az énekesnőt a városban kocsikázni, s amikor kiszállt egy benzinkútnál, nevetgélve pózol a paparazzóknak.

Az énekesnőnek mindeközben egy másik bírósági ügye is folyamatban van: bírósági eljárás indult ellene, gondatlan károkozás miatt. A botrányos életű sztár ugyanis múlt hónapban, parkolás közben összetört egy másik autót, majd bármiféle felelősségvállalás nélkül elhajtott a helyszínről - mindezt a paparazzik kamerái előtt tette. Ráadásul az is kiderült, hogy évek óta olyan jogosítvánnyal vezet, amely nem érvényes Kalifornia államban.

A gyermekelhelyezési ügyben a következő meghallgatásra október huszonhatodikán kerül sor, míg Britney másik ügyében október 10-én ül össze a bíróság, s a jogi szakértők szerint, ha Spearst mindkét vádban bűnösnek találják, akár egy éves börtönbüntetésre is ítélhetik.