George Michel igyekszik kevesebbet füvezni

Vágólapra másolva!
George Michael egy, a BBC 4-nak adott rádióinterjúban elmondta: próbál leszokni a fűről. A brit énekes függése köztudott: tavaly azzal keltett feltűnést, hogy egy tévéinterjú alatt végig marihuánát szívott, júliusban pedig egy közúti ellenőrzés során kiderült, hogy bedrogozva ült a volán mögé - emiatt száz óra közmunkára ítélték, és egy évre elvették a jogosítványát.
Vágólapra másolva!

George Michael brit popsztár a BBC 4-es rádiójának műsorában elmondta, hogy folyamatosan próbál kevesebb marihuánát szívni. Nagy-Britanniában a kannabisz elleni törvényt 2004-ben enyhítették, de figyelmeztették a mintegy 3,5 millió marihuánafogyasztót, hogy a szer használata továbbra is illegális, és kis mennyiség birtoklása is letartóztatást von maga után.

George Michael tavaly azzal okozott felháborodást az egészségügyi illetékesek körében, hogy egy tévés interjú során füvet szívott, és azt mondta: "Ettől vagyok kiegyensúlyozott és boldog."

Tavaly júniusban két évre eltiltották a vezetéstől - mert bedrogozva ült a volán mögé Londonban -, és száz óra társadalmi munkára kötelezték, amelyből - mint a rádióműsorban elmondta - ötven órát már ledolgozott.

"Furcsa, de az utóbbi 15-20 évben minduntalan próbáltam kisiklatni a karrierem, de bármit teszek, nincs belőle gond. Szenvedek, mint egy kutya, sokakat elvesztettem, nemegyszer kerültem megalázó helyzetekbe - ám a karrierem nem sínyli meg: olyan, mint egy elsüllyeszthetetlen műanyag kacsa a fürdőkádban" - mondta a 44 éves George Michael, aki idén példás sikerrel vitte végig nagyszabású turnéját pályája 25. évfordulója alkalmából.