Az elgyengülő erősebb nem

Az elvált férfiak lényegesen nagyobb eséllyel zuhannak bele a depresszióba, mint a párkapcsolatban élő társaik - erről egy majd 10 éve tartó kanadai kutatás tanúskodik. A magyar férfiak sem ússzák meg szárazon, a szakítás gyakran megviseli őket is - sokszor jobban mint az ex-eiket. Az ügyvéd szerint a gazdasági veszteség az egyik legfontosabb ok, a pszichológus lényegesen árnyaltabb képet fest, az elvált pasik pedig csak panaszkodnak - a nőkre.

"Soha sem fogom elfelejteni a szemét" - meséli Éva a volt férjéről. "Az ítélethirdetés után már a bíróságon elkezdtem sorra hívni a barátnőket, hogy szabad nő lettem újra, de egyszer csak a torkomra fagyott a vidámság, mert megláttam a tekintetét: olyan fájdalmasan nézett rám, ahogy talán még soha. Pedig addigra az élettársa már terhes volt a gyerekükkel, és már régen nem volt semmi közünk egymáshoz. Azt csak később tudtam meg, hogy aznap este filmszakadásig leitta magát, és három napig a szavát se nagyon lehetett hallani.

De vajon mi az oka annak, hogy a férfiakat ennyire megviseli a válás? Sőt, a kanadai statisztikai hivatal adatai szerint, még ennél is jobban. Az észak-amerikai ország szakemberei egy olyan tanulmányt tettek közzé, amelyből kiderül: bár a férfiak és a nők egyaránt hajalmosak a depresszióra a válás után, az előbbiek jobban ki vannak téve ennek a kockázatnak. A vizsgálatot még 1994-95-ben kezdték, és kétévente végeztek felmérést. A számokból kiderült, hogy az elvált, 20-64 éves férfiaknál hatszor gyakoribb volt a depresszió, mint a kapcsolatban élőknél, míg a nők esetében csak 3,5-szer gyakrabban jelezték ezt a panaszt, mint a házasságban élő társaik. Az okok természetesen az ilyenkor szokásos gyászreakcióra, ezen felül pedig az életszínvonal változására, a bevételek csökkenésére, és a gyerekekkel való kapcsolattartás nehézségeire vezethetőek vissza.

Kávé idézéssel

Elemér esete azt mutatja, hogy a válás utáni depresszió Magyarországon sem ismeretlen. "Elég sajátosan értesültem arról, hogy válni fogunk - mesélte a férfi - a volt feleségem egy júniusi reggelen hozott egy csésze kávét, leült az ágyunk szélére, és arra kért, hogy menjünk el együtt a bírósági idézésért. Első pillanatban azt se tudtam, hogy miről van szó. Aztán bőgött egy sort, és bevallotta, hogy korábban beadta a válókeresetet. Állítólag elege lett belőlem."

Ezután nagyjából egy hónap múlva sor került az első tárgyalásra. "Nagyon szerettem volna, ha a gerekek hozzám kerülnek, de nem voltam túl jó anyagi helyzetben: magánvállalkozó voltam, és hivatalosan alig volt megbízásom. Úgyhogy megállapodtunk abban, hogy közös megegyezéssel válunk el, és mindenben mi magunk egyezünk meg."

Eleméréknél novemberre lett vége a jogi procedúrának, de a férfi még pár hónapig a közös lakásban maradt - kényszerből. A költözés hosszadalmasra sikeredett, de végül mégis elérkezett az idő, amikor Elemér már az új lakásában hajtotta - volna - álomra a fejét.

"Szinte csak egy matrac volt a lakásban, nem volt rádióm, sem tv-m, sem számítógépem. Egy darabig próbáltam rendezkedni, de rettenetes volt. Úgyhogy bekerültem a pszichiátriára - jobban mondva besétáltam, és elmondtam, hogy teljesen kikészültem valószínűleg éppen idegösszeomlást készülök kapni. A dologhoz hozzátartozik, hogy néhány nap alatt mindent elveszítettem: először a családomat, aztán pár nap alatt kiderült, hogy nincs több munkám, és kaptam egy barátságtalan levelet az APEH-től is."

Elemér ma már másképp rendezné a dolgot, de - ahogy mondta - akkor ez látszott az egyetlen jó megoldásnak. "Egy hónapot töltöttem a "viccosztályon", aztán szépen, szisztematikusan elkezdtem újra építeni az életem. Akkor már képes voltam megállni a saját lábamon."