Britney Spears: fotózás igen, interjú nem

Vágólapra másolva!
Címlapfotó jelent meg Britney Spears amerikai énekesnőről egy divatmagazinban - a botrányos életű sztár félmeztelenül pózol, és láthatóan szebb mint valaha. Az interjúkat viszont sorra lemondta, és a fotózáson is meglehetősen furcsán viselkedett.
Vágólapra másolva!

A napokban jelent meg Britney Spears amerikai énekesnő újabb, "gyanúsan szép" fotósorozata: ezúttal egy amerikai divatmagazin, az Allure címlapján pózol a kétgyerekes híresség, félmeztelenül, farmerban.

Bár a szerkesztők szerint Britney "tettre készen" jelent meg a fotózáson, interjút azonban nem sikerült vele készíteni. A 25 éves híresség ugyanis egymás után négy időpontot mondott le, meglehetősen furcsa indokokra hivatkozva.

"Britney pontosan és lelkesen jelent meg a fotózáson, de utána meglehetősen furcsán viselkedett. Olyan volt, mintha nem is lenne magánál" - írja a lap főszerkesztője, Linda Wells. "Ahogy belépett, levette a parókáját, és meztelenre vetkőzött, pedig senki nem kérte őt erre. Bizarr látvány volt."

Az énekesnő a fotózás után megígérte, hogy egy interjúra is a lap rendelkezésére áll, de négy időpontot is lemondott - többek között arra hivatkozva, hogy "sürgős munkája" akadt. Ugyanakkor a lesifotósok "lebuktatták" Britney-t: fotókat készítettek róla, amint éppen vásárolgat vagy manikűröztet, abban az időpontban, amikor éppen "dolgoznia" kellett volna.

A magazin egyik megszólaló szakértője, Jane Greer szerint Britney Spears bipoláris depresszióban szenved.

"A tettei mind azt sugallják, hogy Britney életében a lehangolt és a feldobott időszakok váltják egymást" - mondta Greer. "A mániás időszakokban egyszerűen nem tud uralkodni magán, míg a feldobott napokon lelkes és boldog, mert úgy érzi, van miért élnie. Ráadásul úgy tűnik, Britney menekül a valóság elől, és mindenkivel szembe száll, aki esetleg megpróbálja visszarángatni a realitás talajára."