Fűszeres makréla meleg burgonyasalátával

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 makréla, 2 teáskanál római kömény, 2 teáskanál egész koriander, 1 teáskanál kurkuma, 1 zöldcitrom kifacsart leve, só, darált bors, fél kávéskanál szárított chili paprika, 2 evőkanál olívaolaj

A burgonyasalátához: 50 dkg apró szemű burgonya, 4 szál újhagyma, 1 zöldcitrom kifacsart leve és lereszelt héja, 3 evőkanál olívaolaj, 1 csokor zöldpetrezselyem, só

Elkészítése:
Tegyük a koriander és a római köményt egy kőmozsárba - vagy kávédarálóba - és zúzzuk össze. Adjuk hozzá a kurkumát, a chili paprika darabokat és a citrom kifacsart levét, majd jól keverjük össze.

A makréla filézéséhez a gerince mellett vágjuk be egészen a farkáig a halat, majd ismételjük meg a bemetszést, késsel kövessük a gerinc mellett húzódó szálkákat, hogy jól le tudjuk fejteni a halhúst. Ezt a műveletet ismételjük meg a hal másik oldalával is.

A két kicsontozott halfiléről vágjuk le az uszonyokat, majd ha szükséges, nyúzzuk meg (ha ez túl bonyolultnak látszik, akkor készítsük el a halat bőrével együtt és tálaláskor egy mozdulattal le tudjuk majd róla húzni). Ellenőrizzük, hogy maradt-e a halban szálka: a legcélszerűbb, ha egyszerűen végighúzzuk rajta a kezünket - így azonnal megérezzük a szálkákat, amelyeket csipesz segítségével távolíthatunk el a makrélából. Mossuk meg és törüljük szárazra a halat.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


A kész halszeletekre daráljunk borsot, és enyhén hintsük meg sóval, majd alaposan kenjük be a fűszeres kencével. Tegyük pár órára a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a hal húsát.

A salátához tisztítsuk meg a burgonyákat, majd sós vízben főzzük puhára. Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük rá a leszűrt burgonyákat, szórjuk rá a felkarikázott újhagymát, a citrom lereszelt héját és az összevágott zöldpetrezselymet. Forrósítsuk jól össze, és a végén csorgassuk rá a citrom levét is.

A fűszeres halszeleteket tegyük serpenyőben felforrósított olívaolajban, mindkét oldalát két-két percig süssük, míg ropogós piros nem lesz.

Tálaláskor kanalazzunk a meleg burgonyasalátából egy nagy tányérra, mellé helyezzünk a ropogósra sült halszeletekből.