Mel B titokban férjhez ment

Vágólapra másolva!
Titokban hozzáment barátjához Melanie Brown brit énekesnő: az esküvőt Las Vegasban tartották június elején, de csak most derült ki, hogy Eddie Murphy ex-kedvese már Stephen Belafonte producer felesége.
Vágólapra másolva!

Két hónapig sikerült titokban tartania Melanie Brown brit énekesnőnek, a Spice Girls együttes egykori tagjának, hogy feleségül ment Stephen Belafonte producerhez - a pár ugyanis már június elején összeházasodott Las Vegasban, de ez alig néhány napja derült ki, amikor egy amerikai bulvárlap "megtalálta" a házassági anyakönyvi kivonatot.

"Mel és Stephen valóban házasok, de ez a kettejük magánügye" - erősítette meg a pletykákat az énekesnő szóvivője. "Évek óta barátok, nagyszerűen megértik egymást, és őszintén szeretik egymást. Mindenkit biztosíthatok, ők ketten tökéletesen boldogok együtt."

A pár azt tervezi, hogy még az idén tartanak egy másik, "nyilvános" ceremóniát, amelyre a legközelebbi barátaikat és a családtagokat hívják majd meg.

Az énekesnő édesanyja szerint Mel B házassága "nagy hiba" volt - Andrea Brown ugyanis úgy gondolja, a lánya "még nem tért magához az Eddie Murphyvel történt szakításából" és a "szülés utáni depressziója is hozzájárulhatott" az elhamarkodott döntés meghozatalához.

Forrás: [origo]

Az ifjú pár



"Nem hiszem, hogy azok után a traumák után, amelyek Melanie-val történtek, ilyen gyorsan képes beleszeretnie másba" - nyilatkozta egy brit napilapnak Andrea Brown, aki már két hónapja nem beszélt a lányával. "Stephen éppen jó időben volt, jó helyen. Ha ad egy kis gondolkodási időt a lányomnak, akkor Melanie soha nem ment volna bele ebbe a házasságba."

A brit énekesnő férjéről ráadásul kiderült, hogy korábbi barátnőjét, Nicole Contrerast többször is bántalmazta - sőt, a nő hasonló apasági keresetet nyújtott be Belafonte ellen, mint Mel B tette Eddie Murphyvel. Belafonte ugyanis - azért, hogy ne kelljen gyerektartást fizetnie - letagadta, hogy ő az apja Contreras hároméves lányának, Giselle-nek.

Az énekesnő barátai szerint Mel B-t egyáltalán nem zavarja Belafonte zűrös múltja, sőt, minél hamarabb gyereket is szeretnének új férjével.