Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már a Bika jegyében jár, kvadrátban áll a Nappal. Ellentétek alakulhatnak ki köztünk és az ellentétes nemű ismerőseink között.
Vágólapra másolva!

A Hold már a Bika csillagjegyben tartózkodik. Ezen a napon tegyünk meg mindent a torkunk, a mandulánk, a fogaink és a füleink egészségének érdekében. Ha lehet, hangszálainkat kíméljük ezen a napon. Fogyasszunk rendszeresen mézet, mézes gyógyteákat - ezek nagyon egészségesek. Ne egyónk ma túlzottan hideg ételeket, a fagylalt helyett válasszunk inkább egy gyümölcsös desszertet.

Ma a Hold kvadrátba kerül a Nappal. A hétköznapok során a szőnyeg alá söpört konfliktusok és problémák felszínre kerülhetnek, különösen az ellenkező neműekhez fűződő kapcsolatainkban. Ebből aztán parázs viták kerekedhetnek. Minden kis apróságon kiakadhatunk.

Figyeljünk oda, és a nehézségekkel rögtön nézzünk szembe. Talán, ha azon melegében megtárgyaljuk ellentéteinket, jobban úrrá lehetünk rajtuk. Szülőként megélhetjük, hogy ellentétek vannak közöttünk a gyermek nevelését illetően, és emiatt is könnyen összeveszhetünk a családtagjainkkal.