Az elhízás-járvány barátsággal terjed

Az elhízásért okolhatjuk a hormonokat, a géneket, az elkényelmesedett életformánkat, az egészségtelen, zsírban gazdag étrendet. Amerikai kutatási eredményeknek köszönhetően ismét bővült az egészségünket fenyegető veszélyek listája: a kövér barátainkkal.

A gének, a hormonok, az anya tetsúlya a terhessége idején, a születés évszaka, a mozgásszegény életmód, a rendszertelen étkezés, a stessz - az utóbbi években számos kutatás látott napvilágot arról, hogy mi mindennel függhet össze az hízásra való hajlam. Egy évtizedeken átívelő amerikai kutatás most publikált eredményei szerint, a kapcsolataink is felelősek a felszedett plusz kilókért.

"Az elhízás a járványként terjedhet a kapcsolati hálónkon keresztül: ha a barátaink kövérek, mi is hízásnak indulhatunk. Természetesen befolyásolhatják még a testtömegünket a családtagjaink: szüleink, házastársaunk, testvéreink - de a legközelebbi barátok súlya a szó tágabb értelmében is sokat nyom a latban"- írja a New England Journal of Medicine-ben megjelent kutatás eredményeiről a Newsweek.

A kutatás arra a 12 ezer emberre koncentrált, akik Framingam Heart Studyban, egy 1971-ben indított, az amerikai kormány által támogatott egészségügyi kutatási programban részt vett.

A kutatók megkérték őket, hogy állítsanak össze egy listát családtagjaikról és barátaikról, akiket aztán szintén bevettek a programba, és megfigyeltek az elkövetkezendő években.

Ha valaki a progamban elhízott, a hozzátartozói 40 százalékos valószínűséggel indultak hízásnak az elkövetkező hónapokban, míg a házastárak esetében ez a szám 37 volt. Ha valaki a túlsúlyossá váló illető barátja volt, a valószínűsége annak, hogy szintén elhízik már 57 százalékra, ha a barát azonos nemű volt, 71 százalékra ugrott (még akkor is, ha csak nagyritkán találkoztak), a legközelebbi, napi kapcsolatot ápoló barátok esetében az esélye annak, hogy egyikőjük súlya követi a másikét, 171 százalékra ugrott.

Befogadás-elfogadás

Sólyom Barbara szociológus szerint ez teljesen értehető: "ez semmi másról nem szól, mint arról az alapvető emberi vágyról, hogy a kortás-csoportunk befogadjon, elfogadjon bennünket."

"Gyermekkorban a család az elsődleges szocializációs közeg: tehát, ha a szülők túlsúlyosak, nagy eséllyel a gyerek is az lesz - persze vannak kivételek, amikor a gyerek dacból nem azt eszi, nem azt csinálja, mint a szülei - de ez ritkább."

"Később, már az óvodában, de főleg az általános iskolától kezdődően ez átalakul: az osztálytársak, a kortárs csoport lesz a mérvadó: az, hogy ők hogy néznek ki, hogy öltöznek, mit esznek, milyen filmeket néznek. Innentől a család szerepe, befolyása egyre mérsékeltebb az egyén életmódjára - gondoljunk csak arra, hogy egy fogyókúrázó tininek hiába mondja az édesanyja, hogy egyél többet, édes lányom, hiszen elfogysz: ha a barátnők 36-os ruhát hordanak, ő sem lehet 38-as."

"Ugyanígy, ha a haverok, suli után, minden nap számítógépes játékokat játszani vagy meccset nézni gyűlnek össze valakinél, s eközben csipsszel és pizzával tömik magukat, ezt kólával - később sörrel - öblítik le, és emiatt hízásnak indulnak, egy kamaszfiú nem röhögteti ki magát azza, hogy ő répát ropogtat és minden nap edzőterembe jár - különösen, hogy ennek köszönhetően más külsőt kezdene ölteni,és ezzel azt kockáztatná, hogy sportos alkatával kilógván a sorból, előbb-utóbb kitaszítaná őt a közösség."

A szociológus szerint mit csodálkozni ezen: napi 8 órát a munkahelyünkön vagy az iskolában töltünk, kollegákkal, osztálytársakkal, barátokkal: egyrészt ők a befogadó közeg, tehát meg akarunk feleni nekik, másrészt nem szeretnénk kilógni a csoportból - a testalkatunkkal sem.

"Mivel a többgenerációs családokat egyre inkább felváltják kétgenerációs, nukleáris családok, ezek a munkahelyi, baráti közösségek egyfajta család-pótlékként funkcionálnak, így ők lesznek a minták. Nem véletlenül olyan sikeresek a munkahelyi fogyókúrák." - fejezi be Sólyom Barbara.