Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma még a Vízöntőben jár, kvadrátban áll a Mars bolygóval. Nagyon feszült, ideges napunk lehet - próbáljunk meg türelmesebbek lenni a családtagjainkkal, szeretteinkkel.
Vágólapra másolva!

A Hold ma a Vízöntő jegyében jár. Érzelmeink egy kicsit visszafogottabban jelenhetnek meg, mint egyébként, hűvösnek, tartózkodónak tűnhetünk mások szemében. Ez szerencsére nem jelenti azt, hogy közömbösek lennénk a világ dolgai és a többi ember iránt. Sőt, ha valakinek segítségre van szüksége, akkor azonnal minden követ megmozgatunk érte. Ez a vonás akár abban is megnyilvánulhat, hogy szívesen veszünk részt önként valamilyen humanitárius vagy jótékonysági akcióban. A tartozkodó magatartást tehát igenis mély érzelmeket takar, mindössze annyiről van szó, hogy nem úgy fejezzük ki szeretetünket mások felé, mint azt megszokhatták tőlünk.

Ma a Hold kvadrátban áll a Marssal. Elképzelhető, hogy az elmúlt napok összes feszültsége kitör belőlünk, és mivel nagyon érzékenyek vagyunk, nem nagyon tudunk gátat szabni a dühünknek. Előfordulhat az is, hogy a feszültség sírás képében jelenik meg, tehát sokkal türelmesebbnek kell lennünk önmagunkkal és családtagjainkkal is. Jól tesszük, ha hagyjuk, hogy kijöjjön belőlünk a feszültség, de próbáljunk meg tekintettel lenni a körülöttünk élőkre is, igyekezzünk nem ellenük fordítani ezt az energiát. Remek feldolgozási formája lehet a stressznek a kirándulás vagy a sport.