Jessica Alba újra facér

Vágólapra másolva!
Jessica Alba újra facér: a 26 éves színésznő két és fél év után, telefonon szakított nála két évvel idősebb producer barátjával - adta hírül az US Weekly.
Vágólapra másolva!

Jessica Alba két és fél év után szakított producer barátjával, a 28 éves Cash Warrennel. Az amerikai színésznő, a bennfetesek elmondása szerint nem volt túl kíméletes: telefonon közölte kedvesével, hogy köztük mindennek vége.

"Már nem vagyok szerelmes beléd"- mondta egy fültanú szerint Alba, majd pár óra múlva a színésznő egyik asszisztense már a pár közös, Los Angeles-i otthonában volt, hogy összepakolja Warren holmiját és kiköltöztesse őt a házból.

A pár 2004-ben a Fantastic Four című film forgatásán találkozott, amikor is Cash Warren, a Yale végzős hallgatójaként, a film rendezőjének asszisztált.

Alig fél évvel később, egy interjújában a színésznő úgy nyilatkozott akkor még igencsak újsütetű kedveséről: "valószínűleg ő az igazi", majd hozzátette: annyira erős érzelmek kötik kedveséhez, hogy az már ijesztő: "Utálom, mert rettenetesen megrémiszt az, hogy mennyit gondolok rá, és nagyon hiányzik, ha nincs velem. Azt akarom, hogy mindig mellettem legyen."

Úgy tűnik a románc csak filmtől filmig szólt: a szakításkor a világ egyik legszexisebb színésznője ugyanis épp a Fantastic Four újabb részének promóciós körútján tartózkodott.