A tollas és a tányéros

Vágólapra másolva!
Az egésznapos strandolás egymást váltó és kissé monoton vizes és száraz szakaszai a között, beiktathatunk egy kis játékidőt is:  jöhet a tollas és tányéros játék, amelyhez a felszerelések a legtöbb strand szatócsboltjában megtalálhatóak - és bár a profi változat kellékkeire annyira hasonltanak, mint a vásári dodzsem a Forma-1-re, az unaloműzés tökéletes eszközei lehetnek.
Vágólapra másolva!

Bár a vízparton, a kánikulában nem biztos, hogy másra is vágynánk, mint félórás időközönként csobbanni egyet a vízben, aztán elheverni a fövenyen - de ha már nem tűz annyira a nap és ráuntunk az egésznapos lustálkodásra, a strandi trafikban biztosan megtaláljuk az alábbi játékok egyikéhez szükséges felszerelést, és párszáz forintért befizethetünk némi szórakoztató testmozgásra. Ezeknek a játékoknak persze létezik verseny-változata is, így, ha a strandváltozatba beleszerettünk - ősszel a profi verziót is kipróbálhatjuk.

A tollas

A világoskék nejlon tokba rejtett két fa - jobb esetben fém - tollasütő, és a hozzá tartozó két műanyag tollaslabda, egész télen a beépített szekrényben várta, hogy megjöjjön a tavasz, és ők újfent munkába állhassanak. Akkor aztán a ház előtti udvaron a gyereksereg váltott műszakban csapkodta a két szerencsétlen tollaslabdát, feltéve, hogy a tavaszi széljárás nem fogott ki az elszánt játékosokon. Akkor azt hittük, ez a tollaslabda nevű játék. Pedig nem, az ugyanis valami egészen más.

Ez a strandi környezetben játék nagyjából annyira hasonlít az igazi tollaslabdára, mint a vásári dodzsem a Forma-1-re. Amíg az egyszerű földi halandó a szél által dobált műanyag "labdát" próbálja eltalálni, addig az igazi profik 300 km/h-s sebességgel püfölik a játékszert.

Sport-sztori

Már megint az angolok - vagyis nem egészen, mert a tollaslabdát ők is csak kapták keletről. A legkorábbi emlékek szerint a tollashoz hasonló játékot már Egyiptomban, Görögországban és Kínában is játszottak, jóval az időszámításunk előtt. A szabályok, a földrajzi távolságból is adódóan, nagyban különböztek egymástól, volt, ahol még ütőt sem használtak, hanem, lábbal irányították a labdát a játékosok (a lábtollabda a mai napig élő játék, és honfitársaink a világ legjobbjai között vannak).

Az általunk is ismert játék fortélyainak kimunkálása azonban mégiscsak az angolok érdeme. Az 1860-as években Indiában szolgáló brit katonatisztek figyeltek fel egy Poona nevű játékra, melynek lényege az volt, hogy két játékos ütővel adogatott egymásnak egy labdaszerű tárgyat. A tisztek ezt a játékot vitték magukkal Angliába, és 1873-ban a Beaufort herceg jótékony gyámsága mellett Badminton nevű birtokán - innen a játék angol neve - tulajdonképpen megszületett a modern tollaslabda. Mivel az angolok szeretik a rendezett dolgokat, ezért nem sokkal később már elkészült a hivatalos szabálykönyv, sőt 1899-ben megrendezték az első brit tollaslabda bajnokságot is.

A profik

A profi tollaslabda az atletikus képességek egy egészen speciális ötvözetét igényli: a játékosnak legyen gyors, mint egy sprinter, ruganyos, mint egy magasugró, a súlypontemelkedésébe sápadjon bele egy röplabdázó is, a keze legyen gyors, mint Bruce Lee ökle, a szem-kéz koordinációja pedig - nos, arra, nem nagyon tudunk hasonlatot. Ugyanis még elképzelni is alig tudjuk, hogy egy legfeljebb 15,4 méter távolságból - ennyi a pálya hossza - nem ritkán közel 300 km/h-val érkező 5,5 grammos sportszert, hogy lehet egy viszonylag kis ütővel úgy eltalálni, hogy az a megfelelő helyre menjen.

A felszerelés

Kétségtelen, hogy a tollasban a labda a legkülönlegesebb szereplő. Készülhet egyszerű műanyagból, és valódi libatollból is. A profik az utóbbira esküsznek, ezek közül is arra, amelyhez a háziszárnyas bal szárnyának 16 tollát használják fel. Azt mondják, az ilyen labdának párja nincs. A tollból készült tollaslabda 5,50 gramm súlyú lehet, a műanyag ettől 10%-kal eltérhet, azonban repülési tulajdonságaiban meg kell egyeznie az autentikus labdával.

A repülési tulajdonságot pedig nem restek a sportágra jellemző akkurátus módon ellenőrizni: az alapvonalon álló játékos egy szabályos alsó ütéssel a 155 cm magasan kifeszített háló fölött a túlsó térfélre üti a labdát, ami, ha megfelel az elvárásoknak akkor a túlsó alapvonaltól 530-990 mm közötti távolságban ér földet.

Az ütők ma már szénszálas kompozit anyagból készülnek, minek köszönhetően egyrészt nagyon könnyűek, másrészt viszont hihetetlen mozgási energiát tudnak átadni a labdának. Az ideális profi ütő súlya 70-100 gramm, húrozás nélkül. A húrok maguk 0,65-0,73 milliméter vastagságúak. A játékosok egyéni ízlés szerint döntik el, hogy a tartósabb vastagabb, vagy a rugalmasabb vékonyabb húrokat választják. A húrozás, akárcsak a tenisz esetében, itt is nagyon fontos, hiszen ez határozza meg, hogy egy játékosnak mennyi energiát kell egy-egy ütésbe befektetnie, illetve, hogy az ütővel mennyi energiát tud átadni a labdának, azaz milyen sebességgel érkezik a játékszer az ellenfél térfelére.

Játékszabályok

Minden szetet 21 pontig játszanak, minden labdamenet végén az azt megnyerő fél pontot ér el. A mérkőzés három szetből áll.Adogatáskor az adogató és a fogadó fél az átellenes adogatótérben foglal helyet. Az adogatónak úgy kell megütnie a labdát, hogy az beavatkozás a fogadóterületre esne. A szisztéma a teniszhez hasonló, az alábbi eltérésekkel:

- a labdát derékvonal alatt kell megütni
- a labdát nem szabad feldobni
- az adogató játékosnak az adogatótéren belül kell lehelyezkednie

Egyéni mérkőzésen az adogató fél páros pontszámkor a jobboldali, páratlan pontszám esetén a baloldali adogatótérből indítja el a labdát.

Párosok esetén, amennyiben az adogató fél megnyeri a labdamenetet, az adogatást ugyanaz a játékos folytatja, miután partnerével oldalt váltanak. Ha a fogadó fél nyeri a labdamenetet, az adogatást is elnyeri; páros pontszám esetén a jobb, páratlan esetén a baloldali játékos adogat.

Amikor a pontszám eléri a 20-20-at, a játék addig folytatódik, míg legalább 2 pontnyi különbség ki nem alakul, de maximum 30 pontig (a 30-29 a szet végét jelenti).

A labdamenet végén alapvetően az nyer pontot, aki úgy üti meg a labdát, hogy az az ellenfél térfelén földet ér. A pontszerzés másik esete az, ha az ellefél hibát követ el. A hibák a következők lehetnek:

- a megütött labda a játéktéren kívül ér földet
- az adogató nem a derékvonala alól üt, illetve az ütőjének feje nem lefelé mutat
- az adogató nem a labda fejét üti meg először
- a labda megütése előtt valamelyik fél felemeli a lábát
- az ütő fél nem csak egyszer üt a labdába
- a labda plafont ér
- a játékos ütője a hálóhoz ér
- a labda a játékos testét érinti

(Forrás: Wikipédia)