Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma már az Oroszlán jegyében jár: hangulatunk oldott, vidám és játékos - érdemes minél több időt együtt tölteni a gyerekeinkkel és a szeretteinkkel.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold belép az Oroszlán csillagjegybe. Kicsit többet kellene pihennünk a mai napon, hiszen keringési rendszerünk érzékenyebb lehet a szokásosnál. Lehet, hogy a hátunk, gerincünk kevésbé terhelhető a mai napon, érdemes igénybe vennünk egy masszőr szolgáltatásait - a szakember megszabadíthat minket attól a kellemetlen érzéstől, amelyet izmaink merevsége okoz. Párunkat is megkérhetjük, hogy masszírozza át egy kicsit a hátunkat, vállainkat.

A mai napon szükségünk lehet egy kis testmozgásra, hiszen örömünket is leljük ebben. Mivel alkalmas az idő arra, hogy kerti munkálatokat végezzünk, érdemes kimennünk a kertünkbe, elvégeznünk azokat a teendőket, amelyeket eddig elhanyagoltunk. Mivel nagyon kreatív a nap energiája, gondolkodjunk el azon, hogy milyen változtatásokat szeretnénk a kertünkben. Akár azt is eltervezhetjük, hogy kisebb építési munkálatokba kezdünk, gondoljuk végig, hogy hová szeretnénk szaletlit, szökőkutat, vagy sziklakertet építeni.

Hangulatunk vidám, oldott és játékos. Ezt a hatást kihasználhatjuk akkor, ha vannak gyermekeink: érdemes velük töltenünk az időnket. Emellett szánjuk a napot pihenésre.

Este már érezhetjük a Hold - Jupiter trigon hatásait. Hangulatunk nagyon elfogadó lehet, könnyedén szót értünk családtagjainkkal, alkalmas az időszak arra is, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseinket. Vacsorázzunk meg együtt: a finom ételek elfogyasztása után, békés hangulatban beszéljük meg, ami a szívünket nyomja!