Szerelmes egymásba a Melrose Place két sztárja

Vágólapra másolva!
Már két hónapja egy pár a Melrose Place című sorozat egykori két sztárja, Jack Wagner és Heather Locklear. A pletykák szerint "fülig szerelmesek" egymásba, és már az eljegyzést tervezgetik.
Vágólapra másolva!

Már legalább két hónapja együtt van a Melrose Place című sorozat két szereplője, Heather Locklear színésznő és kollégája, Jack Wagner. A pár ismerősei szerint "fülig szerelmesek", és már az eljegyzés is szóba került közöttük.

"Jack és Heather már a sorozat óta nagyon jó barátok, tökéletesen megértik egymást" - árulta el a színész egyik ismerőse a People című amerikai magazinnak. "Nagyon sok a közös bennük és igazán boldogok együtt."

A párt először márciusban látták együtt, de akkor még csak "baráti találkozókról" volt szó - később azonban már egyértelművé vált, hogy a 47 éves Wagner és a 45 éves színésznő egy pár.

"Heathernek nagyon nehéz volt feldolgoznia a válását" - mondta Locklear egyik ismerőse. "De mindenkinek azt mondta, már jó kezekben van, mert jack igazán szereti és megbecsüli őt."

Bennfentesek tudni vélik, hogy Wagner már azt fontolgatja, néhány hét múlva megkéri a barátnője kezét. "Mindent szeretek benne" - nyilatkozta a színész a People magazinnak.

A pár bimbózó kapcsolatának talán csak egyetlen ember nem örül: Richie Sambora zenész, Locklear volt férje "beigazolódni látja a gyanúját", hogy Locklear és Wagner már régóta többet éreznek egymás iránt, mint barátságot.

"Richie mindig is gyanakodott Jackre, és nagyon féltékeny volt, mert túlságosan szenvedélyesnek találta a szerelmi jeleneteket a felesége és Wagner között" - mondta el a Bon Jovi gitárosának egyik ismerőse az US Weekly című amerikai magazinnak. "Most, hogy nyíltan vállalják a kapcsolatukat, Richie úgy érzi, beigazolódott a gyanúja."