Vidéki, városi - másképp társas lények

"Szédül a betonon" - mondják néha lenézően azokra a vidékről a nagyvárosba költözöttekre, akik tapasztalatlanok, és kevéssé talpraesettek. Pedig a szociológus szerint, életrevalóság szempontjából nincs nagy különbség a falun és a nagyvárosban nevelkedettek között - a társas kapcsolataikat tekinve annál inkább. A legjobb dolga persze annak van, aki mindkét helyen kipróbálhatta, milyen gyereknek lenni.

A nagyvárosban nevelkedett gyerekek szülei számára igazi áldás, ha van vidéken élő rokon, leginkább nagyszülő, ahol a panelek és kőházak közé szorult "betonszökevény" nyaranta kitombolhatja magát. S ha itt még állatok is vannak, az maga a paradicsom: nincs is annál hasznosabb, mint amikor a gyermek nem a tankönyvből ismeri meg a háziállatok küllemét és viselkedését.

"A nagyszüleimnél eltöltött nyarak emléke örök. Máig érzem az orromban a széna illatát, látom magam, ahogy délutánonként ülök az istállóban és mesét olvasok a kérődző állatoknak, amíg a nagyszüleim sziesztáznak. Nem tudom... néha úgy éreztem, élvezik." - modja Márti, aki ugyan budapesti lány, mégis kicsit vidékinek is érzi magát.

"Nem csak vidámság és játék volt az élet, sokszor segíteni kellett az állatok körül, vagy a kertben, de ezt is jópofának tartottam, legalábbis másnak, mint ami itthon volt. Na jó, borsót pucolni, meg meggyet magozni utáltam, ma sem teszem szívesen, viszont imádtam esténként a tyúkok tojásait összeszedni, megitatni, legeltetni az állatokat. Láttam ott mindent, szerintem ennek köszönhetően nem jövök zavarba egyetlen rovartól, csúszómászótól sem, persze az egereket akkor is nehezen viseltem" - folytatja Márti, aki arról is meg van győződve, hogy a Zalában töltött nyarak, az, hogy pici gyerek korától kezdve kisebb-nagyobb munkát is elvégzett, megvolt a napirendje, hozzájárult belső fegyelmének kialakulásához.

Márti párja egy kis alföldi faluból származik, először azt képzelte választottjával nehéz lesz megismertetni, elfogadtatni a vidék, a természet szépségeit, aztán látta nincs mitől tartania. "Nagyon jó volt felismerni, hogy hasonlóképpen szeretjük a természetet, nem tudnék olyan emberrel élni, aki - még ha nem is tehet róla - nem igényli a vidéki létet. Az is jó érzés, hogy a kedvesem nem egy mimóza, hanem talpraesetten kezel viszonylag ismeretlen helyzeteket is: hiába töltött sok időt falun, az ország minden szeglete más és más, ám ő hagyta magát bevezetni a sík vidék rejtelmeibe is." - mondja Gábor.

Peti barátnője a nagyvárosban nőtt fel, míg a fiú egy kis településről jött a városba. "Imádom a párom, nagyon kedves, remekül szórakozunk együtt, de bizonyos dolgokban kicsit kényes, amire mindig nevetve azt mondom: 'Ez azért van, mert sosem voltál vidéken. A vidéki csajok mindig talpraesettebbek.' Persze ezen nem sértődik meg, néha ő is belátja, talán többet tudna a világról, ha járt volna a városon kívül is. Mostanában már időnként hajlandó bringával túrázni, de a rovaroktól még mindig fél."

A felvetés érdekes, meg is kérdeztünk egy szakembert, tényleg lehet-e talpraesettebb a vidéken nevelkedett, vagy a gyakorta - legalább nyaranta - falut is látott gyerek. Siklaki István szociálpszichológus megvédi a városiak becsületét, hiszen azt mondja ilyen nagyon absztrakt dimenzió mentén, hogy 'talpraesettség', nem lehet különbséget tenni.

"Akkor ugyanis meg kellene határozni, hogy mit nevezünk talpraesettségnek. Ha mondjuk egy vidéki felkerül Budapestre, hihetetlenül bugyuta tud lenni, amikor nem találja a jegy automatát, így ebben a szituációban a pesti talpraesett és ez fordítva is igaz. Ki-ki a saját milliőjében szabadabban, bátrabban mozog. Például otthonosan érzi magát a nagyváros forgatagában, aki ott nőtt fel, viszont egy parasztház udvarán nem ijed meg egy kis tyúkpiszoktól az, aki ott nevelkedett." - mondja a szakember.