Tárkonyos bárányleves krumpligombóccal

Vágólapra másolva!
A tárkony és a bárány igazán nagyszerűen kiegészítik egymást - a burgonyás gombóccal azonban még pikánsabbá tehetjük ezt a tápláló levest.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
A leveshez: 50 dkg báránycomb, 2 evőkanál olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 szál sárgarépa, 1 fej karlábé, 1 pohár tejföl, 2 teáskanál tárkony, 1 szál petrezselyemgyökér, só, darált bors

A gombóchoz: 1 nagyobb méretű burgonya, 1 tojás sárgája, 2-3 evőkanál liszt, kevés őrölt szerecsendió, só

Elkészítése:
Forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy fazékban, tegyük bele a finomra összevágott vöröshagymát és az összezúzott fokhagymát.

Pároljuk addig, míg üveges nem lesz, utána adjuk hozzá a kis kockákra felvágott bárányhúst. Daráljunk rá borsot, ízesítsük sóval és fűszerezzük tárkonnyal.

Lefedve addig pároljuk, míg a saját levét elfövi. Tegyük hozzá a felkarikázott sárgarépát, a petrezselyemgyökeret, és a kis kockákra összevágott karlábét. Öntsünk alá annyi vizet, hogy épp ellepje, és addig pároljuk, míg a hús puha nem lesz. Öntsük fel másfél liter vízzel és forraljuk jól össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Amíg a leves rotyog, egy kis lábasban főzzük puhára a meghámozott burgonyát, majd szűrjük le, és törjük össze. Adjuk hozzá a tojás sárgáját, a lisztet és kevés őrölt szerecsendiót.

Dolgozzuk össze, majd formáljunk belőle kézzel gombócokat és tegyük forrásban lévő levesbe. Ha felforrt, kevés levessel elkevert tejföllel tegyük még pikánsabbá.

A levest elkészíthetjük kecske, vad- vagy akár marhahúsból is.