Mel B Murphy után nevezte el lányát

Vágólapra másolva!
Mel B továbbra is ragaszkodik igazához, miszerint gyermekének apja  Eddie Murphy. Ezt bizonyítandó, az amerikai színész után nevezete el gyermekét: a kislány az Angel Iris Murphy Brown nevet kapta.
Vágólapra másolva!

Az egykori Spice Girl tag, Mel B - polgári nevén Melanie Brown - annak bizonyságául, hogy április elején született gyermeke Eddie Murphy-vel való kapcsolatának gyümölcse, úgy döntött: az amerikai színész után a nevezi el: a kislány az Angel Iris Murphy Brown nevet kapta. Murphy nem vállalja az apaságot, és DNS-tesztet követel Brown-tól.

A közzétett nyilatkozatában Mel B bevallja, nagyon soklat gondolkozott a gyerek nevein.

"Angel, vagyis angyal - azért, mert a terhességem alatt ő volt az őrangyalom. Iris, mert a nagymamámat így hívták, Murphy, mert ő az apja, és Brown mert én pedig a mamája!"

Brown múlt héten megmuttata Angel-t az OK! magazinnak, és a vele készült interjúban elmondta: "Ha ránézek, mintha csak Eddie-t látnám: az a széles mosoly a gödröcskék az arcán... Gyönyörű! Mindkettőből a legjobbat örökölte. Eddie mindig is az életem része lesz. Mindig szeretni fogom. Képtelen vagyok gyűlölni. A közös életünk egy álom volt!"

Nem sokkal azután, hogy a pár szakított, egy talk-show riportere megkérdezte Eddie Murphy-t, hogy izgatott-e Mel B terhessége miatt. "Ez nagyon szemtelen kérdés - csattant fel Murphy -, ugyanis már nem vagyunk együtt. Nem tudom, kié ez a gyerek, és amíg nem lesznek meg a teszt-eredmények, ön se vonjon le messzemenő következtetéseket, uram!"