Karrierhoroszkóp április 23-tól 29-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Az elkövetkező napokban megcsillogtathatod az intellektuális képességeidet, és új, friss szemmel vagy képes áttekinteni a munkaügyeidet és üzleti lehetőségeidet. Ráadásul igen rugalmasan állsz a feladatokhoz, nyoma sincs benned dogmatizmusnak, így az új lehetőségeket is észreveszed és ki is tudod használni ezeket. Üzleti tárgyalásaid során helyezz hangsúlyt a világos és érthető kommunikációra, legyen türelmed ahhoz is, hogy részletesen végigbeszéld partnereddel a gondolataidat.

Bika (április 21. - május 20.)
Kedvetlen és hallgatag lehetsz a napokban, kimondottan bosszanthat az, ha csapatban kell dolgoznod. Nem szívesen beszélgetsz másokkal, sőt akadhatnak olyan reggelek is, amikor kifejezetten morcosan mész be a munkahelyedre. Ha munkatársaid pont a legrosszabb pillanatban akarnak veled egyeztetni, akkor kész vagy vitatkozni, veszekedni velük. Üzleti tárgyalásaid során figyelj arra, ne látsszon rajtad, hogy nincs kedved a beszélgetéshez. Próbáld meg valahogy átvészelni ezeket a napokat, és igyekezz nem megsérteni másokat.

Ikrek (május 21. - június 21.)
A nyitottság és az akaraterő megvan benned a napokban ahhoz, hogy előre haladj a karriered építésében. Jók a megérzéseid is, ráadásul igen rendszerezetten tudsz gondolkozni. Képes vagy kidolgozni a céljaidhoz vezető lépéseket is, s részletesen, pontról pontra végigvenni, hogy mit kell tenned a siker érdekében. Ügyelj azonban arra, hogy időnként kicsit sötéten látod a világot, ez pedig hatással lehet arra, kivel hogyan beszélsz.

Rák (június 22. - július 22.)
Fontos szerephez juthatsz a munkahelyeden: azt tapasztalhatod, hogy adnak a véleményedre, sőt, példaként állítanak a munkatársaid elé. Előfordulhat, hogy ki kell állnod a közösség elé egy munkaértekezleten, és rövidebb szakmai előadást kell tartanod. Ehhez nincs túl sok kedved, hiszen most nagyon zavar, ha mindenki rád figyel - ideges vagy, és félsz attól, hogy elrontasz valamit. Mégis érdemes felvállalnod a szereplést, hiszen még inkább emelheti a megbecsültségedet.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Pontosan tisztában vagy a céljaiddal, és nagyon jól látod azokat az utakat is, amelyek a sikereidhez vezetnek. Már egy ideje azzal is tisztában vagy, hogy a fejlődést mindenképpen fel kell vállalnod, még akkor is, ha ez jelentős idő- és energiabefektetést kíván meg tőled. A napokban nagy eséllyel megtalálhatod azt a képzési lehetőséget, amely segít abban, hogy emelkedjen a "piaci" értéked.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Szeretnéd befolyásolni, hogy mi történjen a munkahelyeden, s te magad akarod meghatározni, hogy milyen feladatokat kapj. Amikor olyan teendőkkel is megbíznak, amelyekhez nincs kedved, akkor dühös és elégedetlen leszel, pedig igazából nincs erre semmi okod. Fogadd el azt a tényt, hogy sokszor érdemesebb alkalmazkodni az adott körülményekhez, s a legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Üzleti életedben jó ötlet lehet rangsorolnod, s azokkal az ügyekkel törődnöd, amelyek valóban fontosak.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Nagyon szívesen beszélgetsz a munkatársaiddal, üzletfeleiddel - ráadásul nagyon sikeres lehetsz a kommunikációban, így érdemes a napokban lebonyolítanod a fontos tárgyalásokat, munkamegbeszéléseket. Sikerrel győzöl meg másokat, és közben a kívülről jövő információkat is könnyen befogadod. Pont a nyitottságod vezethet a sikerhez, azonban ügyelned kell arra, hogy a napokban túlnyomórészt intellektuális szálakon kötődsz a világhoz, jobban oda kellene figyelned munkatársaid lelkére és érzelmeire is.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Az elkövetkező napokban minden, amihez csak nyúlsz, "arannyá" válik, sikeresen tudod kihasználni a rendelkezésedre álló pénzkereseti lehetőségeket. Koncentrálj a saját jó ötleteidre, hiszen ha megvalósítod ezeket, az nagyon jó hatással lehet az egész életedre. Mindössze azt kell kitalálnod, hogy miként ülteted át a gyakorlatba a jó gondolatokat. Ehhez azonban megkapod a segítséget: olyan emberek érkeznek az életedbe, akik sok tapasztalattal rendelkeznek, és készek mindenben támogatni téged.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Igen fontos a számodra, hogy a kezedből kikerülő munka igen minőségi és színvonalas legyen, nem szeretsz semmit összecsapni - ez az igényesség mostanában fokozattan is jelentkezik. Ha valóban jól akarsz dolgozni, akkor több energiát kell befektetned, de hosszabb távon biztosan megtérülnek az erőfeszítéseid. Az otthonod most különösen fontossá válik, hiszen szükséged van a biztonságos, energiát adó hátországra. Igyekezz megteremteni a családi békét, a meghitt hangulatot a magánéletedben.

Bak (december 22. - január 20.)
A következő napok a kapcsolataidról szólhatnak, amelyeket tudatosabban kellene ápolnod - szükség lehet ugyanis rájuk, ha előbbre akarsz lépni az életben. Akár a barátaid is segíthetnek abban, hogy jobb üzleti lehetőségeket találj, munkaügyekben pedig elláthatnak néhány értékes tanáccsal. Ha jó időben, jó helyen vagy, akkor biztos sikerre számíthatsz, ezért próbálj minél nyitottabban gondolkodni, és ne vesd el az extrémnek tűnő ötleteket sem. Nehézségekben, akadályokban is lehet részed a napokban, azonban ezeket megfelelően kezelheted, ha nem kapkodsz.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Remek lehetőségeket kaphatsz a napokban, amelyek mindegyike ahhoz segít hozzá, hogy egy kis pluszpénzt szerezhess. Nagyon ügyesen használod ki ezeket, de most a feletteseid, üzleti partnereid támogatását is megkaphatod: a fontos emberek melléd állhatnak, és minden segítséget megkaphatsz tőlük, ha érvekkel is alá tudod támasztani a terveidet. Ha nyitott szemmel jársz, akkor hosszabb ideig tartó sikersorozatot is elindíthatsz.

Halak (február 20. - március 20.)
Rengeteg munka vár rád a napokban, mégis marad arra energiád, hogy nagyon dinamikusan és naprakészen vegyél részt a napi feladatok megoldásában. Érdemes nagyobb hangsúlyt fektetned arra, hogy rendszeresen egyeztess a munkatársaiddal és feletteseiddel, hiszen így könnyebb lesz csapatban dolgozni. Ha feletteseid érzik, hogy együttműködő a hozzáállásod, akkor megbecsülésüket ki is fejezik majd neked - akár fizetésemelés vagy prémium formájába. Üzleti tárgyalásaid során ne sajnáld az időt arra, hogy minden részletet megvitass a partnereiddel!