Félreismert csillagjegyek

Vágólapra másolva!
Minden csillagjegy szülöttéről elterjedt valamilyen tipikus negatív jelző: a Kos önfejű, a Bika földhözragadt, az Ikrek csaló, a Rák pletykás, az Oroszlán önkényeskedő, a Szűz rendmániás. Lehet, hogy félreismeri a világ a csillagjegyeket?
Vágólapra másolva!

Az asztrológiában a tavaszi és nyári jegyek szülötteit extrovertált, vagyis kifelé forduló, világra nyitott embereknek tartják. Minden jegy szülötte egyszerre hordozza magában a saját csillagjegyének árnyoldalát és pozitívumait. Minden ember feladata, hogy küldetését beteljesítse a Földön, ebben pedig a horoszkópunk megismerése is komoly segítség lehet. Az egyik legnehezebb feladatunk éppen az, hogy úrrá lehessünk saját csillagjegyünk "árnyékos oldalán", azaz a negatív tulajdonságainkon.

Tényleg olyan önfejű a Kos?
A Kost a Mars uralja, és lénye bizony tettvágytól és harci hevülettől áthatott. Mint ilyen, erejét és energiáját a konfrontálódásból, a vitákból, az összeütközésekből nyeri. Számára minden konfliktus erőforrás. A legjobb, ha a Kos szülött megtapasztalja, hogy ereje hatalmas, és ezt az erőt valamilyen építő, pozitív dologra is fordíthatja, nem pedig magának akarja bizonygatni újra és újra, hogy micsoda nagyszerű harcos is ő. Ne erejét fitogtassa, hanem vegye ereje védelmébe azokat, akik erre rászorulnak! Az is fontos, hogy a szex számára ne harctér legyen!
Az önfejűség feloldása: tanuljon meg várni, és ne keresse a konfliktusokat.
A Kos boldogsághoz vezető ösvénye: felelősségvállalás, és egy számára fontos ügy képviselete teljes mellszélességgel.

Tényleg földhözragadt a Bika?
Gyűjt, és mindenáron ragaszkodik ahhoz, amit egyszer már felhalmozott. Mivel a Bika jegy maga föld elemű, így a tárgyi, anyagi világ dolgai azok, amik inspirálják. A Bika úgy jöhet rá arra, kicsit elszaladt vele a ló, hogy kitárja a szekrényét, és megnézi, mennyi olyan lomot gyűjtött össze, amit már fél éve nem vett elő. Ha a holmik többsége ilyen, akkor ideje a felhalmozást abbahagyni és selejtezni, visszatérni a körforgásba, ajándékozni, eladni - amit a Bika mellesleg nagyon szeret -, vagy a Vénusztól nyert erővel kreatívan "újraalkotni" mindazt, ami összegyűlt. Általában lassan tud átállni egy új gondolkodásmódra, de ha már átállt, akkor ezt szilárdan tudja képviselni.
A földhözragadtság feloldása: tanuljon meg adakozni, adományozni, érdek nélkül adni és kapni.
A Bika boldogsághoz vezető ösvénye: használja az anyagiakban megnyilvánuló teremtő képességét arra, hogy élvezze az életet, és mutassa meg másoknak is, hogyan tehetik ezt.

Tényleg csaló az Ikrek?
Az Ikrek ura a Merkúr, a kommunikáció, de a tolvajlás és kereskedés istene is egyben. Ő az istenek tréfacsinálója, és mint ilyen, benne van a csalásra való hajlam. Ám ha a csalásban a "produkció" lényeg, - mint a bűvész esetében, akitől ezt várjuk el -, akkor ez feladattá válik. Az Ikrek fordítsa át a csalás képességét arra, hogy elkápráztasson másokat: nyűgözze le őket verbális képességeivel, anélkül hogy hazudna vagy tódítana. Ügyességét, meggyőzőerejét felhasználhatja olyanok érdekében is, akik nem tudják magukat kellően képviselni. Álljon ki alapítványok, non-profit szervezetek, hátrányos helyzetűek mellett, kutasson fel anyagi forrásokat, szponzorokat.
A csaló hajlam feloldása: a játékosság felismerése talán a leglényegesebb feladat az Ikrek számára. Megtanulni a játékot és a valóságot, a szubjektív világot és az objektív tényeket elkülöníteni egymástól.
Az Ikrek boldogsághoz vezető ösvénye: az Ikrek a hírvivő, ezért feladata, hogy szellemi fölényével leleplezze mások trükkjeit, maga pedig egyértelműen és tisztán kommunikáljon.

Tényleg pletykás a Rák?
A Rákot érdeklik mások magánügyei, és ez szélsőséges esetben pletykásságban nyilvánulhat meg, átlagos esetben pedig túlzottan otthonülővé válhat, vagy beleszól mások magánügyeibe, esetleg anyáskodik-atyáskodik mások felett, anélkül hogy mások erre megkérték volna. Legjobb, ha megtanulja elérni, hogy mások önszántukból mondják el bensőséges ügyeiket, ugyanakkor meg kell értenie azt is, hogy erre a Rák szülötteken kívül nem mindenki kíváncsi. Nagy lépést jelenthet, ha ő maga felismeri, hogy az intim információkra azért van szüksége, mert úgy érezheti, hogy ebben az esetben megvan a bizalmi légkör, a számára fontos emberek beavatják a legtitkosabb világukba.
A pletykára való hajlam feloldása: a Rák számra fontos, hogy ne ítéljen elhamarkodottan, gyakorolja a megbocsátás erényét a többi emberrel szemben, és értse meg azt, hogy nem kizárólag az ő nézőpontja lehet helyes.
A Rák boldogsághoz vezető ösvénye: mások megértését, meghallgatását kell megtanulnia, és a titkok megtartásának képességét megszereznie.

Tényleg önkényeskedő az Oroszlán?
Az Oroszlán ura a Nap, a nyár és az égitestek királya. Egy ilyen uralkodó számára csábító lehetőség az, hogy elhiteti másokkal: alapvető dolguk kiszolgálni az Oroszlán szülöttet. Ha csalódik valakiben, akkor az örökre kegyvesztett lesz, ha azonban valakit kedvel, az a kényúr bőkezűségét évezheti. Azt azonban, hogy mikor kire vetül az Oroszlán "kegyes fényessége", elég nehéz kiszámítani. Ha az Oroszlánnak nincs szüksége többé önigazolásra, mert kialakult már a hite önmagában, akkor nem lesz szüksége arra sem, hogy ezt kívülről kapja meg. Ettől a ponttól kezdve nem kell állandóan dicsérnünk, sőt, már nem dől be a hízelgésnek sem.
Az önkényeskedés feloldása: megérti csodálóit, és képessé válik együtt élni velük, nem uralkodik rajtuk, hanem bőkezűen osztja javait és tudását.
Az Oroszlán boldogsághoz vezető ösvénye: mások helyett megtanul önmagán uralkodni.

Tényleg rendmániás a Szűz?
Akárcsak az Ikreknek, a Szűznek is a Merkúr az uralkodó bolygója, de egész más arcát mutatja meg itt. A Szűz feladata elválasztani a lényegest a lényegtelentől, és ezt néha olyan mérhetetlenül precízen és pontosan teszi, hogy az már fáj mindazoknak, akik nem szeretnének egy ilyen túlzottan rendezett világban élni. A Szűz másik fontos feladata, hogy ne csak fejben legyen rendes, hanem a tanultakat át is ültesse a gyakorlatba. A Szűz felkészül minden eshetőségre, és semmit nem bíz a véletlenre, ezért gyakran tűnik szőrszálhasogatónak a környezete szemében.
A rendmánia feloldása: a kritikát nem önmaga ellen fordítja, és nem a világot akarja jobbá tenni, hanem önmagát próbálja megjavítani úgy, hogy a világban veszi észre a hibákat, és tanul ezekből.
A Szűz boldogsághoz vezető ösvénye: a rendszer megalkotása, majd kilépés a rendszerből. Ha képes kilépni abból a rendből, amit megalkotott, s az a rend nélküle is működik, akkor rendmánia rendszerező elvvé változik át.

Következő cikkünkben a téli jegyek félreismert tulajdonságait ismerhetjük meg.