Levelek a Facér Pasihoz

Vágólapra másolva!
Nem könnyű nőnek lenni: fiatalabb pasit szeretni, vagy egy olyan emberrel élni együtt, aki maga sem tudja mit akar, időnként pedig még a szexszel is gondok támadhatnak. Szerencsére tanácsadónk, a Facér Pasi mindig kész megválaszolni a hölgyek kérdéseit!
Vágólapra másolva!

Szia Facér Pasi!

A fiú, akit szeretek jóval fiatalabb nálam. Együtt vagyunk, de érzem, hogy egyikünk sem úgy áll hozzá ehhez a kapcsolathoz, ahogy kellene. Nem mutat be a családjának, mert nem tudja, hogyan magyarázza meg nekik a helyzetet.
De nem is ez a nagy problémám, hanem az hogy azt állítja, szeret, de úgy, mint én őt. Szóval nem szerelmes belém, soha nem is volt, de mély szeretetet érez irántam.

Megismert egy lányt az interneten, és két óra beszélgetés után úgy érezte, ő az igazi, de csak az én beleegyezésemmel találkozott volna vele. Nagyon fáj, mert nagyon szeretem.

De ő sem akar elhagyni. Akármit mondok neki, akárhogy kérem, hogy fejezzük be, minden hiába. Nem akar elveszíteni, sőt a lánnyal való találkozásról is lemondott. Azt mondta, én fontosabb vagyok neki. Nem értem, meg mi megy a fejében, mit is vár tőlem. Azt hogy legyen egy fiatal barátnője, én meg maradjak meg pótléknak?

Köszi:
Brenda

Kedves Brenda!

Egy fiatal fiú agyában millió dolog játszódik le, és sok olyan dolgot mondd, amit közben csöppet sem érez úgy. Én persze nem tudhatom, a te esetedben mi az alaptörténet, de borítékolom, hogy egyfajta támaszkodásról van szó, amely lehet szexuális, anyagi vagy a tisztelet jeleként előlépő megbecsülés, amit mástól nem tud ezen a színvonalon megkapni, csak tőled.

Emellé persze belép ez a fiatalos bizonytalanság, amely persze nem vezet sehova, de mégsem képes elengedni téged, mivel olyan értéket képviselsz az életében, amit ebben a pillanatban nem tudna pótolni, akárhova is nyúlna.

El kellene dönteni, te mit szeretnél, és ha te úgy döntesz, el kell mennie, előbb vagy utóbb meg is fogja érteni. De nem vagyok benne biztos, hogy te tényleg ezt szeretnéd. A te fiatal lovagodnak az érzelmei nem bizonyítottak. Járj utána, és megtudod, mit tegyél.

Csókol a Facér Pasi!