Madonna könyvet ír fogadott fiának

Vágólapra másolva!
Madonna korábbi, nagy érdeklődéssel fogadott mesekönyvei után új történetét örökbefogadott kisfiának dedikálja - a tervek szerint ez is a kabbalah egyik tanítását önti gyerekek számára is élvezhető formába.
Vágólapra másolva!

Az amerikai énekesnő, Madonna újabb mesekönyv megírására készül, amelyet ezúttal tavaly - viharos körülmények között - örökbefogadott fia, David Banda ihletett. A korábbiakhoz hasonlóan a most készülő mese is a kabbalah egy erkölcsi tanulságára hívja fel a gyerekek figyelmét.

"Madonna imádja a kisfiát" - mondta az énekesnő egyik közeli ismerőse. "Szeretné ezzel a könyvvel is kifejezni az érzelmeit, és úgy gondolja, ez mindkettőjük számára egy fontos lépés lehet a családi kötelékek megerősítésében."

Nem ez az első alkalom, hogy a popsztár gyermekeinek dedikálja könyvét. Az angol rózsák című mese olyan lányokról szól, akik irigységből kiközösítik egy társukat, és így Madonna lányának, Lourdes-nek szolgál vigasztalásul saját iskolatársai gúnyolódásával szemben. A Mr. Peabody almái erkölcsi tanulsága pedig fiát, Roccót hivatott visszatartani mások elhamarkodott megítélésétől.

A 48 éves Madonna úgy érzi, a kabbalah morális üzenete párhuzamban áll az ő személyes erkölcsi meggyőződésével. Korábban úgy nyilatkozott, ez a hit, amely a judaizmus egyik hajtása, nemcsak neki, de férjének, Guy Ritchie brit származású filmrendezőnek is sokat segített az életben.

Madonna öt, gyerekeknek szóló könyvre szerződött egy kiadóval 2003-ban, amiből három (Az angol rózsák, a Mr. Peabody almái és a magyarul még nem olvasható Jakov and the seven thieves) már majdnem 100 országban, 42 nyelven jelent meg.