Jogot a nőknek - a gyermekekért

Vágólapra másolva!
A nemek közti egyenlőség nem csak a nők számára fontos, hanem a gyermekek, a családok, a helyi közösségek, s így a nemzetek fejlődéséhez is elengedhetetlenül szükséges - állapítja meg a Világ gyermekeinek helyzete, 2007 című UNICEF-jelentés.   
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen javult a nők helyzete szerte a világban, még mindig több millió kislány és nő életét árnyékolja be a megkülönböztetés és a szegénység. Ám a nemek közötti differenciálás felszámolása és a nők jogainak biztosítása nem csak a nők életminőségét javítja jelentősen: ha beleszólhatnak kulcsfontosságú döntésekbe, annak pozitív hatása van a gyermekek jólétére és fejlődésére is - áll az UNICEF 60. évfordulóján kiadott jelentésben.

A nők világszerte számtalan élethelyzetben kerülnek szembe erőszakkal: fegyveres konfliktusban - mint például a szudáni nők -, vagy menekültként, bevándorlóként, a szexipar és emberkereskedelem célpontjaivá válva, s egyes afrikai országokban, valamint a Karib térségben, a megerőszakolt nők nagy része még AIDS-el is megfertőződik.

Míg a világ egyes részein egészen rendkívüli, legális kegyetlenségnek vannak kitéve - Iránban a halálra kövezés például még mindig "divatos" büntetés a hűtlenségért, Nigériában és Pakisztánban savfürdő jár annak a nőnek, aki szégyent hoz a családra, Afganisztánban pedig nők százai gyújtják fel magukat kétségbeesésükben -, addig más helyeken, például Mexikóban, a rendőri brutalitás vagy, mint Peruban, a minőségen aluli egészségügyi ellátás miatt szenvednek a nők.

S hogy egy kicsit közelebb jöjjünk a mi kontinensünkhöz: a civilizáltabbnak vélt országokban sem kímélik a nőket, így a volt Szovjetunió területén sem. Oroszországban még mindig nem létezik a családon belüli erőszak fogalma így annak tiltása sem, miközben évente 14 ezer nőt öl meg partnere, s a legfrissebb Amnesty-jelentések szerint Belaruszban és Grúziában, de még Franciaországban is a nők inkább mély hallgatásba burkolóznak az őket érő erőszakról.

A családon belüli erőszak, amelynek áldozatai többnyire a nők és a gyerekek, hazánkban is igen gyakori , és annak ellenére, hogy törvényben rögzített a távoltartás intézménye, az segítséget szinte egyáltalán nem nyújt a rászorulóknak.

Iskolázottság egyenlő életben maradás

A diszkrimináció következtében kevesebb lány tanulhat: minden ötödik kislány, akit egy fejlődő országban iskolába iratnak, kimarad, mielőtt befejezné az első négy osztályt. A nők iskolai végzettsége összefügg a gyermekek életben maradási esélyének javulásával - állapítja meg a jelentés.

Népszámlálási adatok szerint Ázsiában, de különösen Indiában és Kínában, szokatlanul magas a fiú újszülöttek száma és a fiúk aránya az 5 év alatti gyermekek között. Ez arra utal, hogy mindkét országban tovább él a gyermek neme miatti abortusz és lánygyermekek ellen elkövetett csecsemőgyilkosság.

Világszerte, több mint 150 millió iskoláskorú gyermek nem jár iskolába - közöttük 15 százalékkal magasabb a lányok aránya. Az írástudatlanság jelentősen növeli az AIDS-fertőzés kockázatát: egy 24 szub-szaharai afrikai országban végzett felmérés szerint, a lányok több mint kétharmada nem rendelkezik a HIV terjedéséről átfogó ismeretekkel.

Több mint 130 millió leányon és nőn végeztek körülmetélést (női nemi szerv csonkítása), mely súlyos egészségügyi következményekkel járhat: gyulladásokat, szülési komplikációkat okozhat és az áldozat nagyobb valószínűséggel lesz HIV-fertőzött.

"Ha törődünk a ma és a holnap gyermekeinek egészségével és jólétével, arra kell törekednünk, hogy a lányoknak és a nőknek egyenlő esélyeik legyenek a tanulásban, a politikában, a gazdasági önállóság elérésében valamint az erőszak és a diszkrimináció elleni védelemben" - állítja Ann Veneman, az UNICEF főigazgatója.