Nehéz sora van az áruházi Mikulásoknak

Vágólapra másolva!
Az áruházi Mikulásoknak közel sincs olyan egyszerű dolguk, mint ahogy at elsőre tűnik. Meglehetősen sok veszélynek vannak kitéve: rájuk tüsszentenek, megcibálják a szakállukat, sőt, sokszor még az ölükbe is pisilnek.
Vágólapra másolva!

Az áruházi Mikulások arcába naponta legalább tízszer beletüsszentenek a gyerekek, rendszeresen húzogatják és ráncigálják a szakállukat, sőt, nem egy alkalommal ruhát kell váltaniuk, mert egy-egy izgágább kétéves az ölükbe pisil - derült ki egy nemrég készült kutatásból, amelyen több száz, télapóként dolgozó férfi vett részt.

A megkérdezett Mikulások egyharmadát pisilte már le kisgyerek, hatvan százalékuk számolt be arról, hogy az arcába tüsszentettek, és alig egynegyedük úszta meg, hogy a gyerekek ne sírjanak, amikor az ölébe ülnek.

Tízből kilenc Mikulásnak kell elviselnie azt, hogy a gyerekek megráncigálják a szakállát - általában azért, mert csak így hiszik el, hogy valódi. Az áruházi télapók felének pedig a szemüvegét is megpróbálják elvenni.

Az ünnepek alatti "mikuláskodásnak" más egészségkárosító hatása is van: a Télapók általában komoly hátfájásról számolnak be (mert folyton emelgetniük kell a gyerekeket), sokszor kapnak el vírusos betegségeket, és a fűtött bevásárlóközpontokban, vastag ruhájukban ülve, egyfolytában izzadnak.

"Mikulásnak lenni sokkal nehezebb, mint ahogyan azt az emberek gondolják" - mondta a Reutersnak Timothy Connaghan, az Amerikai Mikulásszövetség elnöke, aki maga is 38 évig dolgozott áruházi télapóként. "Nem pusztán arról van szó, hogy piros ruhában ücsörgünk. A gyerekek nagyon ki tudják készíteni az embert:"

A kutatás során az is kiderült, hogy bár a gyerekek háromnegyede azt állítja, hogy jó volt az elmúlt évben, a Mikulások - akik persze mindenkinek adnak ajándékot - a kölykök feléről egyszerűen képtelenek elhinni, hogy valóban jól viselkedtek. Pláne azokról, akik szakállat rángattak, szemüveget loptak vagy épp leköpték a Nagyszakállút.